Olcsó gázhoz juthatunk

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az E.ON gáztárolóiban jelentős mennyiségű olcsóbban beszerzett gáz van.
Vágólapra másolva!

Nemcsak az őszi, hanem akár a jövő tavaszi rezsicsökkentéshez is meglesz a fedezet, ha az állami Magyar Villamos Művek (MVM) megvásárolja az E.ON föld alatti gáztárolóit, a német cég ugyanis hatalmas mennyiségű, rendkívül olcsó fűtőanyagot tárol, amely szinte azonnal felhasználhatóvá válik - tudta meg a Magyar Nemzet a létesítmények helyzetét belülről ismerő iparági forrásból.

A lap keddi száma szerint óriási mennyiségű olcsó gázhoz jut az MVM, és rajta keresztül az állam, ha megvásárolja az E.ON Földgáz Storage-t és vele együtt a német hátterű cég négy magyarországi tárolóját. A földgáz tárolásának hazai viszonyait közelről ismerő szakértő szerint a föld alatti létesítményekben a 4,2 milliárd köbméternyi gázkészlet mellett mintegy hatmilliárd köbméternyi párnagáz is található a négy tárolóban. (A hazai lakossági fogyasztók 2012-ben összesen 2,6 milliárd köbméter gázt használtak fel.)

A párnagáz alapesetben arra szolgál, hogy fenntartsa a be- és kitároláshoz szükséges optimális nyomást a létesítményben. Ugyanakkor ez a mennyiség a mostani alacsony fogyasztást tekintve túlzott, ezért jelentős részét értékesíteni lehet - írja az újság.