Húszezer forintot is spórolhatunk egy új számlán

Vágólapra másolva!
Az ügyfelek többsége jelentős megtakarítást érhet el, ha körülnéz a bankszámla-piacon. A bankok, válság utáni időkre készülve, gőzerővel próbálnak új ügyfeleket szerezni.
Vágólapra másolva!

A tranzakciós adó következtében kiéleződött piaci versenyben átlagosan 21 000 forinttal találhatnak olcsóbb bankszámla ajánlatot az ügyfelek - írja a Biztosítás.hu közleményében. A bankok közötti számlaszám hordozás esetleges megvalósulása tovább szíthatja a már most is erős bankváltási kedvet és újabb több tízmilliárdos megtakarítást hozhat a lakosságnak.

A Biztosítás.hu kalkulátorainak eredményei alapján a jelenlegi éves átlagos banköltség ma 27.800 forint Magyarországon, ugyanakkor a bankváltással elérhető legolcsóbb átlagos díj mindössze 7.650 forintot jelent bankszámlánként.

A portál adatai szerint a felhasználók az esetek 93%-ban találnak maguknak olcsóbb bankot, ami több mint 20 ezer forintos éves átlagos megtakarítást jelent számukra. A bankváltással ezen megtakarítást megcélzó ügyfelek mindeközben azt is tapasztalhatják, hogy kedvezőbb díjak azonos számlaszolgáltatások és változatlan ügyfélszokások mellett érhetőek el, vagyis nem kell alább adniuk a korábban általuk igénybevett és megszokott szolgáltatások köréből.

A bankok számlaügyfelekért folytatott versenyének erejét mutatja, hogy az elmúlt két évben a hazai pénzintézetek megduplázták folyószámla ügyfelek szerzésére fordított hirdetési költségeiket és ezzel a pénzügyi szektorban messze a legtöbbet költik ügyfélszerzésre.

A Biztosítás.hu szerint mivel egy átlagos bankszámlát 3-6 évig is megtartanak az ügyfelek, sok bank a válság utáni időre már most szeretne megfelelő számú ügyféllel rendelkezni. A hosszú tartam azonban az ügyfelek szempontjából azt is jelenti, hogy a drága bankszámlák éves költségeit is éveken keresztül fizetniük kell, ami az alkusztársaság szerint mintegy 3 millió számla esetében késztetheti gondolkodásra a számlatulajdonosokat.

A Biztosítás.hu az [origo] szolgáltató partnere.