Jönnek a Tesco bérvásárlói

Vágólapra másolva!
Pár héten belül indul a Tesco internetes áruháza. Ha akarjuk, bérvásárlók intézik helyettünk ezután a bevásárlást, és ha nem tetszik, amit kihoznak, egyszerűen nem vesszük át. Az ősidők óta házhoz szállító G'Roby állítja, nekik nem fog fájni a Tesco belépése.
Vágólapra másolva!

Furcsa vásárlókkal találkozhat, aki betér egy nagyobb angliai Tesco áruházba. Nem hagyományos bevásárlókocsikat tolnak, hanem olyanokat, amelyek nagyméretű zöld dobozoktól roskadoznak. Egyenruhát viselnek, és folyamatosan mobil vonalkódolvasót csipogtatnak a kezükben. Ők a cég bérvásárlói, akiknek az a dolguk, hogy az interneten leadott rendelések alapján összeállítsák a vevők kosarait - mindez azon a sajtóúton derült ki, amelyet a magyar Tesco szervezett. A Tesco 16 éve szállítja házhoz az árut Angliában, és a folyamatos fejlesztések ilyen, látszólag primitív megoldáshoz vezettek. A teli kosarakat hátratolják a színfalak mögé, bepakolják a furgonokba, és a szállítók máris indulnak a megadott címekre.

A vonalkód segít

A helyzet azonban csak látszólag kőkorszaki, a háttérben meglehetősen összetett informatikai-logisztikai rendszer áll. A nehézséget az okozza, hogy az élelmiszert nem lehet úgy kezelni, mint például a könyvet vagy a műszaki cikket. A párizsinak frissnek kell lennie, a furgonban a fagyinak nem illik megolvadnia, de a paradicsom nem fagyhat meg, és ha a vásárló két kilogramm pulykamellet kért, azt szinte lehetetlen pontosan kimérni. Ha éppen nincs a polcon a megrendelt márkájú joghurt, akkor az alkalmazottnak tudnia kell, mivel helyettesítse, és az így felajánlott cseréről értesülnie kell a furgon sofőrjének is, hogy a kiszállításnál meg tudja beszélni a vevővel.

A brit Tesco naponta átlagosan 55 ezer rendelést szállít ki, ebben a méretben lehetőség szerint mindent automatizálni kell. A vásárlói kosarakat összeállító alkalmazottak meghatározott útvonalat járnak be, a vonalkódoknak köszönhetően a rendszer nem engedi meg, hogy rossz helyre rakják az árut, és a lelkükre kötik, hogy kivétel nélkül minden terméknél nézzék meg a szavatossági határidőt. A sofőrök is automatikusan tervezett útvonal szerint haladnak, a vevőknek Angliában csak egyetlen órát kell megadniuk, amikor várják az árut.

Jönnek ide is

A bérvásárlók Magyarországra is jönnek, heteken belül elindul a Tesco online áruháza. A társaság üzleti titokként kezeli az indulás pontos időpontját, a zöld jelzést csak akkor adják meg, amikor minden teszt sikeresen lezajlott. A budaörsi hipermarketben azonban gyakorlatilag rajtra készen áll az infrastruktúra.

Kezdetben Budapestre és környékére szállítanak, várhatóan - rendkívül nyomott - 1000 forint alatti fuvardíjért, és a vásárlóknak csupán kétórás átvételi időtartamot kell a netes megrendeléskor kiválasztaniuk.

A vevők csak kártyával fizethetnek, az online felületen vagy az átvételkor, a szállítók készpénzt nem fogadhatnak el. Az internetes fizetés csak akkor válik valósággá, amikor a furgon visszatért a központba, és leigazolta a vásárlást. Azt ugyanis nem lehet egészen pontosan előre meghatározni, hogy mennyi lesz a számla végső összege. A piac sajátossága, hogy nem a netes megrendelés, hanem a szállítás időpontjában érvényes árakkal és akciós kedvezményekkel kell számolni, illetve azt is meg kell várni, hogy a vevő elfogadta-e az esetleges csereterméket. A hipermarketlánc azt is vállalja, hogy vásárlóinak joguk legyen indoklás nélkül visszaküldeni az árut, bárki elállhat az üzlettől, ha valami nem tetszik neki, amikor kézhez kapja.

Nem most akarnak keresni belőle

A fentiek alapján összességében a Tesco belépője nagyon merésznek, nagy rizikót vállalónak, de egyben masszívnak is tűnik. Több mint 20 ezer élelmiszert kínálnak majd, és nagyon hamar országossá tennék a szolgáltatást. Az indulás után már hetekkel megérkezhet a mobiltelefonos applikációra optimalizált oldal, és sorozatos fejlesztéseket ígérnek.

Az is nyilvánvaló, hogy egészen magas beruházási költséggel dolgoznak, amely rövid távon a várható online forgalomból aligha térülhet meg. "Arra számítunk, hogy új vásárlókat is szerzünk az online értékesítés beindításával, de üzleti értelemben egyértelműen hosszabb távon gondolkozunk" - mondja Őri Gergely, a cég online kereskedelmi vezetője.

Forrás: Tesco
Internetes rendelés házhoz szállítása Angliában

A terjeszkedés alapja nem elsősorban a magyar piac állapota, hanem az, hogy Angliában erősen hisznek abban, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem jövője jelentős részben az interneten van. A Tesco 72 milliárd angol fontos tavalyi éves árbevételében 2,8 milliárdot képviselt az online ágazat, dinamikusan növekszik, és a kiterjesztéshez szükséges informatikai-logisztikai alapok rendelkezésre állnak.

A CBA rámozdult a többiek kivárnak

A Tesco mellett Nyugat-Európában szinte minden jelentős kiskereskedelmi lánc rendelkezik már hasonló online szolgáltatással. A magyar piacon meghatározó cégek közül a CBA-nak van egy nemrég megújított webáruháza. Az Auchan arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy idén biztosan nem indul el a saját rendszerével, egyelőre azt vizsgálja, hogy milyen megoldás lenne a legmegfelelőbb számára. Hasonlóan nyilatkozott korábban a Spar Magyarország is, a diszkontok közül pedig megkeresésünkre az Aldi is azt jelezte, hogy egyelőre nem tervez hasonló szolgáltatást.

A magyar piac e-kereskedelmi úttörője, a hat boltot fenntartó, onnan termékeit 2000 óta házhoz szállító G'Roby. Nagy Sándor ügyvezető szerint cégük a piac virtuális részén is hasonlóan együtt élhet majd a nagy versenytársakkal, annak ellenére, hogy nem egy súlycsoportban versenyeznek.

Nem tart a Tesco belépőjétől, bár az alacsony kiszállítási díj az árazásának felülvizsgálatára késztetheti. Jelenleg ugyanis 50 ezer forint feletti megrendelés esetén viszik házhoz ingyen az árut, ez az esetek több mint 15 százalékára rúg. A Tesco arra készül, hogy az este 11 óráig leadott megrendeléseket már másnap kiviszi. A hasonlóan gyors szolgáltatás a G'Robynál jelenleg csak Budapesten elérhető, 1600 forintért, egyéb esetekben legalább 48 órát kell várni a kiszállításra, ennek 890-1090 forintos díja viszont Budapesten versenyképes a Tesco várható tarifájával.

Az interneten alapvetően eltérnek a vásárlási szokások, értelemszerűen hiányoznak az egyetlen rágógumit kosarukba tevő vevők. A Tesco egy éve indult el Prágában, és ottani tapasztalatai is azt mutatják, hogy a vevők a nagyobb bevásárlásaikat szeretik az interneten intézni. Míg a hipermarketekben 300 cseh korona az egy vásárlásra jutó átlagos érték, a netes felületen ez 2000 koronára ugrott.