Orbán: Matolcsy György fantaszta

Vágólapra másolva!
A német gazdasági csoda megalapozójának, Ludwig Erhardnak a magyar megfelelője Matolcsy György - állította Orbán Viktor kormányfő. Elárulta, a kormánynak van egy mesterterve, amelyet Matolcsy György alkotott meg. Varga Mihály pedig a "nyugtató miniszter".
Vágólapra másolva!

Matolcsy György márciusban leköszönt nemzetgazdasági miniszter a magyar Ludwig Erhard - vont párhuzamot Orbán Viktor miniszterelnök a volt gazdasági minisztere és a második világháború utáni neves német gazdasági miniszter között.

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ülésén azt mondta, "Matolcsy miniszter urat az ellenfeleink rendszeresen azzal szokták gyepálni, hogy egy fantaszta. Nem véletlenül, mert gazdasági modellekben gondolkodik." Szerinte a német miniszter is fantaszta volt. Konrad Adenauer kormányában Erhard 1949 és 1963 között volt gazdasági miniszter, ezt követően három évig kancellár. Az ő nevéhez fűződik a "német gazdasági csoda", amely évtizedekre megalapozta a német gazdasági fejlődést.

A magyar kormányfő szerint "nem 'business as usual' visszük a dolgokat, toldozgatásokkal-foltozgatásokkal nem megy". Matolcsy szerepe az volt, hogy létrehozza a magyar gazdasági modellt, amely megalapozza a növekedést. "A múltat nem lehetett folytatni, ezért konfliktusok árán is bele kellett vágni a nagy átalakításokba" - magyarázta a miniszterelnök.

Azt állította, a kormánynak van egy "mesterterve", amely a következő évtizedekre 20 fontos célkitűzést tartalmaz, például, hogy a GDP 4-5 százalékát fordítsák hosszú távon innovációra. Többet ebből a tervből nem árult el.

Orbán azt állította, előre tudta, hogy Simor András ki fogja tölteni a ciklusát. Matolcsy Györgyöt a nagy átalakítások után a jegybankelnöki posztra kérte fel, a gazdasági tárca élére pedig egy "nyugtató minisztert" - nézett Varga Mihályra.

A kormányfő az MKIK évnyitó ülésén a kormány számos gazdaságpolitikai törekvéséről beszélt a 35 százalékos luxusáfától kezdve a devizahiteles cégek megmentéséig, erről bővebben itt olvashat.