Az RWE kivonul Észak-Magyarországról

Vágólapra másolva!
A Népszabadság értesülése szerint a német RWE kivonul az észak-magyarországi piacról. A kisebbségi tulajdonát az olasz ENI veheti át.
Vágólapra másolva!

A német RWE értékesíti a Tigázban meglévő kisebbségi részesedését a többségi tulajdonos olasz ENI-nek - értesült a Népszabadság több független forrásból. Ezzel a társaság még nem vonul ki Magyarországról, mert többségi részesedése van az Elműben, ÉMÁSZ-ban, Főgázban és a Mátrai Erőműben.

A lap szerdai számában azt írta, hogy az ügyletre vonatkozó kérdésükre az ENI nem válaszolt, az RWE-nél pedig azt közölték: "spekulációkat nem kommentálnak". A Tigáz Magyarország legnagyobb gázszolgáltatója, 33 ezer kilométeres gázvezeték-hálózatán több mint egymillió ügyfelet szolgál ki.

A lap szerint a 44 százalékos tulajdonrésszel rendelkező német kisebbségi tulajdonos eladási szándékát az indokolhatja, hogy a cég az utóbbi évek során rendre milliárdos veszteséggel zárt, és a közműszektorra kivetett új adók, illetve a magas beszerzési, illetve az alacsonyan tartott eladási tarifa a veszteség további növekedését vetíti előre, így nem számíthatnak osztalékra a Tigázból.