Áder: A visegrádi országoké a jövő

Vágólapra másolva!
A kilábalás esélyét jelentik a visegrádi országok Európa számára Áder János szerint. A köztársasági elnök Varsóban azt mondta, ki kell használnunk, hogy nem szorulunk segítségre, mint a déli országok.
Vágólapra másolva!

A visegrádi országok, köztük Magyarország és Lengyelország, nem Európa "beteg emberei", nem a válságot, inkább a válságból való kilábalás esélyét jelentik az Európai Uniónak, és ezt a helyzeti előnyt érvényesíteni kell az uniós döntéshozatali fórumokon - nyilatkozta a köztársasági elnök Varsóban az MTI-nek.

A kétnapos lengyelországi látogatáson tartózkodó Áder János a Donald Tusk kormányfővel folytatott tárgyalása után elmondta: a visegrádi országok - több dél-európai tagállammal szemben - nem szorulnak uniós mentőcsomagra, "lélegeztetőgépre", hanem tudnak saját erőből ötről a hatra jutni. Hozzátette: a lengyel miniszterelnökkel egyetértettek abban, hogy ez olyan érték, amely javíthatja a térség országainak tárgyalási pozícióit.