Nagyobb növekedés, kisebb drágulás

Vágólapra másolva!
A gazdasági növekedési kilátások javultak a jegybank szerint, azonban az árak a korábban vártnál kisebb mértékben emelkedhetnek.
Vágólapra másolva!

Kicsivel kedvezőbbnek látja a jegybank a gazdasági növekedési lehetőségeket, mint legutóbb, olvasható ki az MNB által készített egyik legfontosabb tanulmányból. Az Inflációs jelentés nevet viselő kiadványban a jegybank azt vetíti előre, idén fél, jövőre 1,7 százalékkal nő a magyar gazdaság. A három hónappal ezelőtti prognózisában idénre ugyanennyit, 2014-re viszont kicsit kisebb, másfél százalékos növekedést valószínűsítettek.

A GDP-várakozás szinten tartása, illetve kis javítása annak fényében furcsa, ahogyan arra a Portfolio.hu is rámutat, hogy az eltelt három hónapban jelent meg a tavalyi utolsó negyedéves GDP-adat, amely meglepően rossz lett. Ez az idei GDP-prognózisban is inkább néhány tized százalékpontos lefele korrekciót tett volna indokolttá, írja a Portfolio.hu.

Az MNB ezzel idénre a kormány után a legoptimistább előrejelzőnek számít. A makroelemzők megkérdezésével készülő Reuters-felmérés nulla százalékos növekedést vetít előre, az Európai Bizottság, az OECD és az EBRD recessziót jelez előre, a Világbank 0,4 százalékos növekedésre számít.

Mindez abba az irányba mutat, hogy érvényesülhetett a felső vezetés felől a jelentést készítő elemzőkre nehezedő nyomás, amint arról az [origo] beszámolt.

Ezt erősíteni látszik az is, hogy míg három hónapja az MNB a 2013-as mellett a 2014-es költségvetési hiányra is mondott egy prognózist, addig a mai közlemény azt sugallja, hogy esetleg ilyen számot a csütörtökön közzéteendő részletes tanulmány nem tartalmaz majd. A jegybank ezt azzal magyarázza, hogy egyelőre nincs jövő évi elfogadott költségvetés. Ez három hónapja még nem volt akadály.

Az inflációról is változott a jegybank megítélése. Az eddig gondoltnál is kisebb mértékű drágulást látnak az Inflációs jelentés készítői. Idén 2,6, jövőre 2,8 százalékos átlagos drágulást, inflációt jósolnak.