A szippantásra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Vágólapra másolva!
A tervek szerint nemcsak a szenny vízelvezetéséért, hanem az elszállításáért is kevesebbet kell majd fizetni - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet információi szerint újabb szolgáltatási körre terjesztheti ki a hatósági árak rendszerét a kormány, a tervek szerint a jövőben nemcsak a már beharangozott csatornadíjért, vagyis a szennyvízelvezetésért, hanem a szennyvíz elszállításáért is kevesebbet kell majd fizetni.

A lap szerint a kormánypárt egyik, pontosan meg nem nevezett vezetője azt mondta: jelenleg is vizsgálja a kormány, illetve a Fidesz rezsicsökkentést előkészítő munkacsoportja, hogyan lehetne a hatósági árképzés rendszerét a lakossági szolgáltatások minél szélesebb körére kiterjeszteni. A lap kérdésére, hogy pontosan milyen körben jelenhet meg az újabb díjcsökkenés, a politikus az úgynevezett települési folyékony hulladék (szennyvíz) szállítását említette (szippantás).

Az Országgyűlés várhatóan április végéig elfogadja a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, amely a díjcsökkentések megvalósulását biztosítja. A törvényjavaslat - amelyet a múlt héten kezdett tárgyalni a parlament - az áram, a földgáz és a távhő árának január elsejei csökkentése mellett rögzíti a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos mérséklését is július elsejétől, valamint kötelezővé teszi, hogy ezt feltüntessék a számlákon.