Az euró megcélozta a 300 forintot

Vágólapra másolva!
Reggel óta szinte folyamatosan erősödik a forint, nem sokkal dél után 301 és 302 forint között jegyezték az eurót. Utoljára három héttel ezelőtt járt ilyen szinteken a forint.
Vágólapra másolva!

A reggel tapasztalt árfolyamjavulás után tovább erősödött kedd délelőtt a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.

Az euró dél és egy óra között 301,3 forint körül járt a kora reggeli 303,56 és a hétfő esti 303,80 forint után. Az euró forintárfolyama így áttörte azt a viszonylag szűk, 303-305 forintos sávot, amelyben egy hétig ingadozott, és napon belül 2 forintos erősödést jelent.

Ennek hátterében az állhat, hogy a nemzetközi befektetői hangulat javul, és az európai részvénypiacok emelkednek, ami jellemzően kedvez az olyan kockázatosabbnak ítélt eszközöknek, mint amilyen a forint - mutat rá az Investor.hu. Szintén erősítheti az árfolyamot, hogy a befektetők csak a hosszú hétvégét követően reagálhattak a Központi Statisztikai Hivatal által publikált államháztartási hiányadatra, amely soha nem volt még olyan kedvező, mint a tavalyi 2,1 százalékos érték. Ez még a kormány 2,5 százalékos eredeti céljánál is alacsonyabb hiányt jelentett 2012-re.

300 forint alá kerülhet az euró

A Raiffeisen Bank elemzői szerint a csendes ünnepi kereskedés alatt tapasztalt árfolyammozgásoknak köszönhetően megnőtt az esélye annak, hogy erőteljesebb - akár a 300 forintos szint alá történő - csökkenés következzen be a héten.

Az euró dollárárfolyama mindeközben a hétfő esti 1,2846 dollárról - a kedd reggel tapasztalt némi emelkedés után - 1,2831 dollárra csökkent. A svájci frank 248,5 forint körül mozog, ez is alacsonyabb a reggeli 249,64 forintnál és a hétfő esti 249,87 forintnál.