Félévnyi hiány három hónap alatt

Vágólapra másolva!
Márciusban bő 150 milliárd forintos hiány jött össze a költségvetésben, három hónap alatt így már az egész évre jóváhagyott deficit több mint fele felhalmozódott. A kormány a mostani adatok fényében dönthet arról, akar-e új intézkedéseket hozni.
Vágólapra másolva!

Márciusban 154 milliárd forinttal költött többet a kormány, mint amennyi bevétele volt, erről tanúskodnak a Nemzetgazdasági Minisztérium által közzétett költségvetési adatok. (A különbözetet hitelből fedezte az állam.)

A mostani márciusi hiány az elmúlt évek tükrében jónak számít. 2006 óta most volt a legkisebb a harmadik havi deficit. Volt olyan év (2006), amikor a 350 milliárd forintot is túllépte a márciusi mínusz.

Az első három hónapban így a felhalmozódott hiány megközelítette az 500 milliárd forintot. Ez az egész évre tervezett 56 százaléka, vagyis időarányosan rosszul áll a költségvetés szénája. Ez azonban régóta így van, ebből kiindulva még nem lehet azt mondani, hogy beavatkozás, új intézkedéscsomag nélkül a deficit a törvényben jóváhagyott szint fölé szaladna. Tavaly ennyi idő alatt 85 százaléknál jártunk, igaz, utána akkor több intézkedéscsomagra is szükség volt, amiknek meg is lett az eredménye, az év végi deficit jóval kisebb lett, mint amit az EU felé vállalt a kormány.

Az új miniszter, Varga Mihály az első negyedéves adatoktól tette függővé azt, hogy a kormány az EU-nak a hónap közepén elküldendő konvergenciaprogramban újabb lépésekre elszánja-e magát.