Soros György XXX évesen meghalt - a Reuters véletlenül lehozta a nekrológot

Vágólapra másolva!
Véletlenül közzétették a befektető előre megírt nekrológját, amelyben ragadozónak nevezik.
Vágólapra másolva!

A Reuters közzétette Soros György előre megírt nekrológját - írja a MarketWatch.

A hír magyar idő szerint csütörtökön éjfél előtt jelent meg a hírügynökség oldalán - az AtlanticWire beszámolója szerint. "XXX-án, XXX éves korában meghalt Soros György, a nagysikerű pénzember és befektető, aki meglehetősen ellentmondásosan éveken keresztül az ellen a szabadkapitalizmus ellen érvelt, amelyben ragadozó módjára milliárdokat keresett" - szólt a hír. Akik olvasták, sejthették, hogy Soros nem halt meg, mert az évszám és az életkor nem volt kitöltve.

Ennek ellenére a hírügynökségnek nem kis kellemetlenséget okozott a hiba, és később bocsánatot is kért miatta. Soros György azonban így azon kevesek egyike, aki elolvashatja a róla szóló nekrológot.