Vágólapra másolva!
Az uniós biztos szerint akkor kerülhet ki Magyarország az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, ha a kormány újabb intézkedéseket hoz a hiány leszorítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Van esély arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, de ehhez az szükséges, hogy a kormány további intézkedéseket tegyen, hogy a hiány a háromszázalékos küszöbérték alatt maradjon - fogalmazott Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős alelnöke a brüsszeli testület tavaszi gazdasági előrejelzését ismertetve. A bizottság szerint a magyar költségvetési hiány az idén és jövőre nem lesz alatta a háromszázalékos, GDP-ben mért szintnek, így pedig újabb intézkedések nélkül aligha szűnhet meg a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás.

Olli Rehn pénteken Brüsszelben elmondta, hogy 2012-ben Magyarország sikeresen szorította le az államháztartás hiányát jóval a stabilitási és növekedési paktumban meghatározott háromszázalékos határérték alá, ám az előrejelzés szerint a hiány jövőre ismét némileg meghaladja majd az uniós küszöbértéket, de a kormány új intézkedésekkel biztosíthatja, hogy a deficit az idén és jövőre is a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alatt maradjon.

"Mindent egybevetve a húsz eljárás alá vont tagállamból háromnak, Lettországnak, Romániának és Litvániának van egyértelmű esélye van arra, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, emellett pedig két másik országnak, Olaszországnak és Magyarországnak is sikerülhet, ha tartja a költségvetés fenntarthatóságának irányát" - húzta alá Olli Rehn.

Egy név nélkül nyilatkozó bizottsági tisztségviselő azt mondta, hogy amikor a bizottság dönt arról, hogy javasolja-e a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, akkor mindenekelőtt a nominális államháztartási hiány szintjét fogja figyelembe venni, azt, hogy az átlépi-e a háromszázalékos küszöböt. Magyarországnak 2012-ben sikerült jelentősen a határérték alá szorítania a deficitet. A forrás rámutatott, hogy a bizottságnak azzal kapcsolatban vannak kétségei, hogy ez az idén és jövőre is sikerül-e Magyarországnak, mert Brüsszel szerint bizonytalan, hogy az eddig bejelentett magyarországi intézkedések valóban hozzák-e majd a tervezett bevételeket. A forrás azt is egyértelművé tette, hogy új intézkedések bejelentését várják a magyar kormánytól annak érdekében, hogy a hiány a küszöbérték alatt maradjon, mégpedig rövid távon. Arra a kérdésre viszont, hogy milyen intézkedéseket várnak, a forrás kijelentette: az a magyar kormánytól függ, hogy milyen lépéseket tesz ennek érdekében.

Az Európai Bizottság tavaszi gazdasági prognózisában 2013-ra kereken 3, 2014-re pedig 3,3 százalékos GDP-arányos hiányt jósol Magyarországnak.