150 milliárd állami informatikára

Vágólapra másolva!
Első ránézésre nem a spórolás jegyeit mutatja a központosított közbeszerzés, az állam hét nagy értékű tendert ír ki informatikai eszközök és szolgáltatások beszerzésére.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen nettó 145,39 milliárd forint keretösszegért szerez be számítógépeket, szoftvereket, informatikai szolgáltatásokat és mobiltelefonokat - írja a Napi Gazdaság.

A hét tender közül a legnagyobb értékű közbeszerzést 50 milliárd forint keretösszeggel írták ki, és különböző számítógéprendszerek szállítására vonatkozik. Mobiltelefonokat két évre nettó 135 millió forintért vehetnek az állami hivatalok. Egy bizonyos, Microsoft, Novell vagy Oracle szoftver szállítására csak egyetlen ajánlattevővel kívánnak szerződni, a kiírás szerint ez a nyertes három évre 30 milliárd forintos állami megrendeléshez juthat.