Szerdán ünnepelhet a kormány

Vágólapra másolva!
Jön végre a bizottsági javaslat túlzottdeficit-ügyben, lesz újabb unalmas kamatvágás a jegybanktól, de ezektől már aligha erősödik tovább a forint. Érdemes viszont a magyar tőzsdére figyelni. Ez várható a gazdaságban az előttünk álló héten.
Vágólapra másolva!

Szerdán végre kiderül, hogy kikerülhet-e Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez persze a forint árfolyamára is kihathat, de valószínűbb, hogy a magyar pénz erősödésére játszó spekulánsok helyett inkább a kormány ünnepel majd.

Az Európai Bizottság javaslata nagy valószínűséggel pozitív lesz, és ez alapján egy hónap múlva megszülethet a kedvező döntés. Ezt azonban az elmúlt hetekben a piac már elkezdte beárazni, főleg az után, hogy pénteken a Bruxinfo már arról írt, a döntés lényegében megszületett. Az eljárás alól való kikerülést a pénzügyi elemzők nem tartják kardinális ügynek, a kormány viszont presztízskérdést csinált belőle. Ennek elsősorban politikai okai lehetnek, de az is igaz, hogy az eljárás nélkül enyhül a magyar költségvetés feletti brüsszeli kontroll.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az eljárás megszűnéséről szóló javaslatot a kormány jól megünnepli, a piac azonban a füle botját sem mozgatja majd. Nyitott kérdés viszont, hogy a vélhetően pozitív döntés után ragaszkodik-e a kormány például a reklámadóhoz - erről állítólag még a szerdai kormányülésen dönthetnek, immár az uniós verdikt ismeretében.

A tőzsde felfelé indul

Egyértelműek a várakozások a keddi kamatdöntést illetően is, amely után csak akkor lehet érdemi piaci elmozdulás, ha nem 25 bázispontos vágás lesz a bejelentés, vagy ha a monetáris tanács valami váratlan kommentárt is mellékel a döntéshez. Mivel piacmozgató makroadat sem várható itthonról - a szerdán érkező munkanélküliségi adat lehet leginkább érdekes -, valószínű, hogy a külpiaci hangulat mozgatja majd a forint árfolyamát, a tőzsde viszont akár önállósíthatja is magát.

Két magyar vezető részvény, az OTP és a Richter is kitörésgyanús jeleket mutatott az elmúlt hét végén, ha nincs nagy szembeszél a külpiacok irányából, emelkedésükre lehet számítani, felülteljesíthetik a BUX indexet. (A tőzsdei eseményeket az Investor.hu-n követheti!)

A pénzpumpa körül forog minden

A hét első napja unalmasnak ígérkezik, mert Angliában és Amerikában is ünnep lesz, a piacok zárva tartanak, az ottani befektetők Európában sem üzletelnek. A hónap utolsó hetében nincs túl sok izgalmas makroadat, de a német munkanélküliségi adatokra mindenképp érdemes figyelni, a tengerentúlon pedig az első negyedéves GDP-növekedésre érkezik a második becslés csütörtökön.

Pénteken a német kiskereskedelmi forgalom azért lehet érdekes, mert a várakozások szerint két hónapos csökkenés után áprilisban végre pozitív előjelű lehet a változás. Szintén a hét utolsó napján érkezik az eurózóna munkanélküliségi adata, senki sem fog meglepődni, ha az emelkedés folytatódik, és 12,2 százalékra nő a ráta.

A múlt hét közepén igencsak megbolondította a piacokat Ben Bernanke Fed-elnök utalása arra, hogy akár vissza is foghatják a mennyiségi lazítást - persze az év eleje óta már 15 százalékos emelkedést felmutató amerikai indexek egyszázalékos heti szintű korrekciója semmiségnek is tekinthető.

A pénzpumpával kapcsolatos minden nyilatkozat piacmozgató lehet a következő hetekben is. Az biztos, hogy a japán jegybankelnök szerdán megszólal, az eurózónában pedig a pénteki inflációs adatból lehet esetleg következtetni az Európai Központi Bank terveire. Ha továbbra is marad a deflációs trend, és a növekedés sem indul be, az az elemzők szerint őszre egy eddiginél erősebb monetáris stimulusra késztetheti az EKB-t.