Varga Mihálynak titkos fegyvere van

Vágólapra másolva!
Varga Mihály a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt arról, mi történik, ha az Európai Unió szerdán megszünteti Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Európai Bizottság (EB) kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Varga Mihály úgy fogalmazott: "van egy titkos fegyverünk", vagyis egy további bevételnövelő lépés arra az esetre, ha az EU nem szünteti meg az eljárást.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály szerint minden egyenlegjavító lépés, így a reklámadó is "jól jöhet" a végső értékelésnél, amikor az Európai Bizottság arról dönt szerdán, hogy megszünteti-e a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárást. A nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Hír TV műsorában hangsúlyozta: a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Európai Bizottság (EB) kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól, a bizottság szerdán közli majd a döntést. Varga Mihály hozzátette, hogy Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos előzetes álláspontja szerint a költségvetési zárolások és a beruházások felfüggesztése elegendő lesz a hiány 3 százalék alatt tartásához.

"Én ma annak adok nagyobb esélyt, hogy erre a kettőre mindenképpen szükség lesz", és szerdán derül ki, hogy a harmadik, a bevételek növelésére irányuló intézkedést is szükségesnek tartja-e a bizottság.

Varga Mihály úgy fogalmazott: "van egy titkos fegyverünk", vagyis egy további bevételnövelő lépés arra az esetre, ha Brüsszel szerint a zárolás és a beruházások folyó finanszírozásának felfüggesztése nem elegendő.

A reklámadóról a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a magyar kormány törekedett arra, hogy 3 százalék alatt legyen a hiány, Brüsszel pedig mindig további intézkedéseket akart, pedig kiderült, hogy ezekre nem lett volna szükség. A magyar kormány szerint 2013-ban pluszintézkedések nélkül is elérhető lenne a 3 százalék alatti deficitcél, ugyanakkor a túlzottdeficit-eljárás alól való kiengedés a bizottság kompetenciája, így került a javasolt intézkedések közé a reklámadó is - hangsúlyozta Varga Mihály.

Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a kormány a reklámadóval akar nyomást gyakorolni a nagyobb médiacégekre, hogy azok olcsóbban adják el magyarországi leányvállalataikat, valamint hogy nem volt-e korai bejelenteni a reklámadót, Varga Mihály elmondta: nem volt korai, mert minden egyenlegjavító lépés "jól jöhet a végső értékelésnél", és ez is azt mutatja, hogy a kormány elszánt arra, hogy teljesüljön a 3 százalék alatti hiány. Hozzátette, hogy egyetlen nagybankot sem adtak el a bankadó bevezetése miatt, "nem attól kell tartani, hogy ettől lesz veszteséges, vagy ettől kerül eladás közeli állapotba néhány ilyen cég (...), egyszerűen a média egy olyan terület, ahol évente 170 milliárd forint fordul meg, megy át; aki reklámozni tud, az nyilván elszánja magát bizonyos lépésekre. A közzétevő pedig van olyan helyzetben, hogy ebből a reklámtortából (...) valamit visszaadjon az államnak közteherviselés címszó alatt" - fejtette ki Varga Mihály.

Elmondta, a kormány a szerdai kormányülésen dönt arról, beterjeszti-e a reklámadóról szóló javaslatot, és ha igen, akkor milyen tartalommal.

A nemzetgazdasági miniszter arra a kérdésre, hogy lesz-e választási költségvetés, ha Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, elmondta: ezt nem tartja elképzelhetőnek, hiszen ez nem lenne "bölcs döntés" az után, hogy Magyarország "nagy nehezen" elér egy eredményt. A kormány olyan költségvetést készít, amely 2014-ben is 3 százalék alatti hiányt tesz lehetővé; ha ez nem így lenne, nem is engednék ki az országot a túlzottdeficit-eljárás alól.