Vágólapra másolva!
Kedvezőbb befektetői megítélés alá eshet Magyarország annak köszönhetően, hogy az ország kilenc év után kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, egy éven belül fel is minősíthetik a hitelminősítők - véli a Raiffeisen és az MKB Bank vezető elemzője.
Vágólapra másolva!

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője egyértelműen pozitív hírnek nevezte, hogy az Európai Bizottság az eljárás megszüntetését javasolja.

Az, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, a magyar gazdaság helyzetén közvetlenül nem, csak közvetetten, a piac stabilizálásán keresztül segít - vélekedett a szakértő. Török Zoltán kifejtette: az országot sok szempont alapján ítélik meg, és ez egy fontos tényező ebből a szempontból, hiszen a döntés azt jelzi, hogy az Európai Bizottság megítélése szerint Magyarországon idén és jövőre is 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány, vagyis az ország költségvetési helyzete stabil.

A mostani döntés abban is segíthet Török Zoltán szerint, hogy Magyarországot felminősítsék a következő egy éven belül.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint várható volt a szerdán bejelentett döntés, az elemzők optimistább része már az év elején várta, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ő alapvetően pesszimistább volt, több plusz intézkedést látott szükségesnek, de végül a kormány által bejelentett lépések elegendőnek bizonyultak.

A bejelentés a következő hetekben az országról alkotott kép árnyalását jelentheti azok számára, akik messzebbről nézik. Ehhez - vagyis hogy Magyarországot átrakják egy másik csoportba, a nemzetközi háttér és a pozitív adatok is hozzájárulhatnak. "A mai döntés egy fontos utolsó darab a puzzle-ban" - fogalmazott Kondrát Zsolt, kiemelve, alapvetően kedvező hatása lehet a következő hónapokban.

A szakértő szerint nem biztos, hogy a döntés az árfolyam további erősödését jelenti, hiszen azt a kamatcsökkentések korlátozzák. Kondrát Zsolt prognózisa szerint idén és jövőre is 3 százalék lesz a költségvetési hiány, de ez, mint mindta, hibahatáron belül van.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e választási költségvetés, kifejtette: a rezsicsökkentés már ennek minősül, nem kerül sokba, de hatásos. Elképzelhető, hogy ha lesz költekezés, lesz bevétel hozzá, és a kormány figyel majd arra, hogy "ne lógjon ki a lóláb" - mondta az elemző.