60 ezerrel kevesebb egy pályakezdő bére

Vágólapra másolva!
Ha valaki elvégzi az egyetemet, kétszer akkora bért kap pályakezdőként, mint az, aki csak az általános iskolát járta ki a Workania felmérése szerint. Banknál, a gyógyszeriparban és az IT-szektorban fizetik meg leginkább a pályakezdőket.
Vágólapra másolva!

A magyarországi pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb összesítéséből. A 17 és 25 év közötti, egy évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók havi bruttó átlagbére 162 ezer forint, míg az országos átlag bruttó 221 ezer.

A Workania megvizsgálta, hogy a hazai pályakezdő fiatalok milyen bérezésre számíthatnak. Az általános iskolát végzett fiatalok átlagosan bruttó havi 117 ezer forint kezdő fizetést kapnak. A szakközépiskolát végzettek 118 ezer forintra, az érettségivel rendelkező pályakezdők átlagosan 133 ezer forintra számíthatnak. Az OKJ képzést végzett dolgozók esetében az átlag havi 141 ezer forint adózás előtt. A frissdiplomás pályakezdők lehetőségei egy fokkal jobbak: a főiskolai végzettséggel rendelkezők átlagosan 224 ezer forintot, az egyetemi végzettséggel rendelkezők 235 ezer forintot keresnek a végzettség megszerzését követő első évben.

A kutatók megvizsgálták azt is, hogy szakmai tapasztalat nélkül mely területeken vannak a fiataloknak kecsegtető fizetési kilátásaik. Ez alapján a bankügy fizet a legjobban, itt a pályakezdők átlag 256 ezer forintot keresnek. Ezt a gyógyszeripar, valamint az IT területe követi 247, illetve 246 ezer forinttal. A közgazdaság, pénzügy és könyvelés továbbra is jól fizet a fiatalok körében is, itt 225 ezer forint az átlag. Ezenkívül a vegyipar, az elektrotechnika és energetika tudja megközelíteni a havi 200 ezer forintos bért a fiataloknál.

A három legrosszabbul fizetett terület a pályakezdők esetében is az oktatás, képzés, tudomány, kutatás (bruttó 123 ezer forint), a vendéglátóipar és idegenforgalom, valamint az egészségügy és szociális ellátás (bruttó 128 ezer forint).

Pozíciószintek szerinti összehasonlítás alapján a menedzserek és középvezetők pályakezdőként is már legalább 250 ezer forintot keresnek, a műszaki szakemberek és mérnökök 208 ezer forintra számíthatnak, az adminisztratív munkakörben és irodai alkalmazottként dolgozók fizetése 156 ezer forint, míg a segédmunkásoké havi bruttó 110 ezer - olvasható a közleményben.