Ötvenhat autó karambolozott Kínában

Vágólapra másolva!
Legalább kilencen haltak meg a közép-kínai Honan tartományban, ahol egy köddel borított autópályán ötvenhat autó ütközött egymásnak.
Vágólapra másolva!

Ötvenhat autó ütközött egymással egy köddel borított autópályán a közép-kínai Honan tartományban, a tömeges balesetben legalább kilencen meghaltak - jelentette szerdán a helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.

A szerencsétlenség kedden történt a Pekinget Hongkonggal és Makaóval összekötő, Csing-kang-ao néven emlegetett autópályán.

Nyolc ember a helyszínen életét vesztette, egy a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe - közölte a rendőrség. A baleset részesei közül 95-en beszorultak az autójukba, és csak több óra alatt tudták őket kiszabadítani.