Büszkék magukra Orbán kedvenc bankárai

Büszkék magukra Orbán kedvenc bankárai, kisbank, vidéki bank, takarékszövetkezet
Vágólapra másolva!
A kistelepülések kisbankjai azt vallják, náluk minden sokkal barátságosabban megy, szívesebben adnak kölcsönt a nagyoknál, és tudják, hogy hogyan kerüljön jó helyre a pénz. Csak azt bánják, hogy még kicsik, de Orbán Viktor támogatásától és a jegybank hitelprogramjától sokat remélnek.
Vágólapra másolva!

A külföldi nagybankok kiszipolyozták a magyar embereket, mert a tulajdonosaik nagyon éhesek voltak a profitra, de a takarékszövetkezeteknél nem baj, ha nincs akkora nyereség, nálunk más a prioritás – Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatója szerint ez a fő különbség magyar és külföldi bank hozzáállása között. A Mit ér a bank, ha magyar? című csütörtöki konferenciának persze más tanulságai is voltak, de a kicsi és közepes hazai bankok vezetői mind arra a kérdésre keresték a választ, hogy mennyivel tud többet egy helyi kisbank, mint egy globális pénzpiaci szereplő itteni leányvállalata.

Az Orbán-kormány kommunikációjában ugyanis visszatérő elem a magyar bankok szerepének az erősítése, maga a kormányfő többször hangoztatta már, hogy jó lenne, ha a magyar bankok uralnák legalább a piac felét. A jegybank napokban indított növekedési programjánál is fő szempont volt, hogy az olcsó hitel szétosztásánál a kicsi, hazai bankoknak kedvezzenek a nagyok rovására, és ez a szándék a nyilvánosságra került adatok alapján meg is valósult.

Nincs cikkcakk

„A takarékszövetkezetek görbéjében nincsenek cikkcakkok, stabil a hitelezés és a nyereségünk, a mérlegfőösszeg pedig elég szépen nődögél” – mutatott rá a szövetkezetek egyik erősségére Varga Antal. Szerinte a kiszámíthatóság a mindennapokban is ott van, nem úgy, mint egy külföldi tulajdonú nagybankban, ahol a profitra éhes tulajdonos miatt a fluktuáció is nagyobb, és ha bemegy az ember egy fiókba, mindig más kisasszony szolgálja ki.

A takarékszövetkezetnél szerinte ez nem így van, és az sem fordulhat elő, hogy a bankárok annyira kreatívak lennének, és olyan ügyesen kapcsolnák össze a banki termékeket, hogy csak akkor jön rá az ember, hogy mit írt alá, miután már rég távozott a bankból. Varga tapasztalatai szerint a nyerészkedő nagybankokra ugyanis ez volt a jellemző az elmúlt években, és a profitéhség volt az oka annak is, hogy a bankok és ügyfeleik kockázatos ügyletekbe mentek bele.

Nekünk csak Pista bácsi

A kockázatokat, például a hitelek nem visszafizetésének a rizikóját nagyban csökkentheti a helyismeret, ezt a takarékszövetkezetek és más lokális kis bankok hibáit is emlegető szkeptikusok is aláírják. Az egyik nagyobb szövetkezet igazgatója név nélkül például azt mondta az Origónak, hogy aki az Erstében Kovács István, akinek egy hitelkérelemkor a papírjai gyárszerűen bekerülnek a hivatalos scoring rendszerbe, az náluk csak Pista bácsi, akinek ismerik az anyját, az apját, az egész családját, és még a kezest is, aki a hitele mögé áll, vagyis egyből tudják, kivel állnak szembe, amikor az illető kölcsönt kér.

A beágyazottság, különösen a kisebb településeken, kisebb összegű hiteleknél valóban óriási előny lehet, hiszen Milánóból vagy a bécsi központból a kis magyar vállalkozók vagy nem látszanak, vagy sokkal kockázatosabbnak tűnnek. Persze pont egy már-már haveri viszony is lehet éppen kockázatos, erre Raskó György agrárvállalkozó mutatott rá a napokban elindult jegybanki hitelprogram egyik veszélyeként.

Szerinte az olcsó pénzre most rengetegen rárepülnek majd (ezt alá is támasztják az első tapasztalatok), és nagyon nehéz dolguk lesz a bankoknak, hogy megkülönböztessék a jó és rossz adósokat. Márpedig egy friss kutatásra hivatkozva figyelmeztetett: kilencszer nagyobb a kockázata annak, hogy egy kis- és középvállalkozás Magyarországon bedőljön, mint amennyi Ausztriában csődbe megy. A bankoknak, legyenek kicsik, nagyok, magyarok vagy külföldiek, ezért nagyon fel kell majd mérniük, hogy kinek és mire adnak pénzt, mert egy századik wellness-központot vagy egy újabb lovas klubot szerinte nem biztos, hogy érdemes finanszírozni, szemben a bizonyíthatóan exportképes cégekkel.

Nagyra nőnének

Az első tapasztalatok szerint a cégek valóban döngetik a bankok ajtaját a hirtelen megnyílt olcsó forrásokért, és a kisebb bankok ezt egyáltalán nem bánják. A takarékszövetkezetek például a kkv-hitelezésben jelenleg elfoglalt 9 százalékos piaci súlyuk ellenére a jegybanki hitelkeret 15 százalékát, vagyis több mint 112 milliárd forintot pörgethetnek ki, és mint Varga Antal fogalmazott, köszönik szépen a preferenciát a jegybanktól, szeretnének is vele élni.

Annál is inkább, mert a takarékok – az összes nagybankkal szemben – a válságban sem hagytak fel a hitelezéssel, és régi vágya a szektornak és más kisbankoknak is, hogy nagyobbra nőjenek. A szövetkezetek piaci részesedése ma mindössze 6,4 százalékos, a többi kisebb magyar banké (értelemszerűen az OTP-t nem kell ide sorolni) pedig 13,3 – vázolta Hegedüs Éva, aki szerint még óriási a növekedési potenciál, hitelezésben, bankkártyák és kártyás fizetések terén is.

Ahol viszont szintén fejlődniük kellene, az a hatékony működés. Ma ugyanis a kisebbek jóval drágábban működnek a nagyoknál – a bevétel-arányos költségeik 60-80 százalékon állnak, miközben, mint Simonyi Tamás, a KPMG igazgatója rámutatott, több bank 50 százalékra szorította le a költségeit. Ezt Soltész Gergő, az FHB vezérigazgatója természetesnek tartja, és nem annak jeleként, hogy ne lenne feszes a kisbankok költségpolitikája. Csak vannak olyan tételek, amelyek mindenképpen felmerülnek egy banki működés során, és ha nincs akkora bevétel, akkor roppant nehéz javítani a hatékonyságot, épp ezért kell növelni a méretet.

Tőke? Hatékonyság?

Persze az is igaz, hogy hasonlóan drága működés a nagybankok némelyikét is jellemzi, mégpedig a veszteséges nagybankokét. Ezek egyébként egytől egyik külföldiek, de ebből sem kell messzemenő következtetést levonni, hiszen a leghatékonyabbak is jórészt külföldiek. Ezért mondja Simonyi Tamás azt, hogy a zászló színe nem garancia a teljesítményre.

Ezt az állítást az elmúlt időszak tőkeproblémai is alátámasztják, elég csak a néhány becsődölt takarékszövetkezetre, vagy a több százmilliárd forintos tőkeemelésre szorult külföldi nagybankokra gondolni. Az Országos Betétbiztosítási Alapnak tavaly történetesen három takarékszövetkezet bedőlése miatt kellett helytállnia, de a nagyok közül is sokan térdre kényszerültek, csak a külföldi tulajdonosaik felsegítették őket. Simonyi összegzése szerint 2009 óta 565 milliárd forintot – 5,5 Postabank árát – nyomták bele a bankokba a tulajdonosaik, mert itteni leányaik e nélkül tönkrementek volna. Ez is csak azt mutatja, hogy a problémák nem válogatnak, felbukkannak azok kicsiknél, nagyoknál, magyaroknál és külföldieknél is.