Épül, szépül Magyarország

Vágólapra másolva!
Jó napot zárt a magyar ipar, a Melvo Hungary Kft. cipőtalpbetéteket gyártó üzemet épít Nagymányokon, a Grundfos új gyártósort adott át tatabányai üzemében, közel egymilliárd forintos összköltséggel fejleszt a Kókai Tömítéstechnikai Kft. Ajkán, bővíti magyarországi telephelyét a németországi központú SCHOTT cégcsoport, Pécsen pedig elhelyezték a Déli Ipari Park második, mintegy nettó 1,1 milliárd forintos fejlesztési ütemének alapkövét.
Vágólapra másolva!

Tatabánya

Új gyártósort adott át tatabányai üzemében a dán tulajdonú Grundfos Magyarország Gyártó Kft. A 3,8 milliárd forint összköltségvetésű beruházás keretében állandómágnes-technológiával rendelkező, energiatakarékos villanymotorokat és szivattyúkat előállító gyártósort állítottak munkába. A fejlesztés már az idén 50 új munkahelyet teremt. A Grundfos energiatakarékos motorjait kizárólag Magyarországon gyártják a világpiacra.

Nagymányok

Cipőtalpbetéteket gyártó üzemet épít a Melvo Hungary Kft. a Tolna megyei Nagymányokon, a létesítmény alapkövét csütörtökön helyezték el a város ipari övezetében. A német-magyar vegyesvállalat több mint 200 millió forintos, zöldmezős beruházással kétezer négyzetméteres gyártó- és raktárcsarnokot hoz létre, ahol a cég tervei szerint 2013 végéig 50 főnek ad munkát. A kft. célja az, hogy Európa vezető talpbélésgyártó vállalkozásává váljon. Az üzem kapacitása évi hétmillió pár talpbetét gyártását teszi lehetővé.

Ajka

Közel egymilliárd forintos összköltséggel vasúti, közúti fékrendszerek gumitermékeinek kifejlesztésére és tesztelésére alkalmas új üzemcsarnok építésébe és tesztberendezések beszerzésébe kezd a Kókai Tömítéstechnikai Kft. Ajkán. A gumiipari termékeket gyártó cég a projekthez 425 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég. A projekt keretében egy 2500 négyzetméter alapterületű kutatás-fejlesztési központot alakítanak ki.

Lukácsháza

Bővíti magyarországi gyógyszeripari csomagolóeszköz-gyártó telephelyét a németországi központú SCHOTT cégcsoport. A a tervek szerint a cég 2016-ig több mint 10 milliárd forintos beruházást hajt végre a Vas megyei Lukácsházán. Ennek első lépéseként egy új gépfelújító üzem létesült, amellyel több mint 30 új munkahely jött létre a régióban.

Pécs

Elhelyezték a Déli Ipari Park második, mintegy nettó 1,1 milliárd forintos fejlesztési ütemének alapkövét csütörtökön Pécsen. A beruházás nettó 461 millió forint európai uniós támogatást élvez. A jövő május végéig tartó fejlesztés a 260 hektáros terület mintegy harmadának közművesítését, az ehhez szükséges földmunkákat, útépítéseket, víz és szennyvízvezeték-hálózat kialakítását foglalja magába.