Megtöbbszörözi magyarországi termelését az Audi

Vágólapra másolva!
Szerdán avatják fel az Audi Hungaria Motor Kft. új, mintegy 900 millió euróból megépült járműgyárát Győrben, és kezdi meg hivatalosan is működését a teljes járműgyártási folyamatot felvonultató üzem, amelynek alapkövét 2011-ben tették le.
Vágólapra másolva!

Ebben az üzemben gyártják a társaság nemrég bemutatott A3 limuzinját. A kezdetben csak a kisalföldi megyeszékhelyen készülő modellel a legnagyobb globális piaci szegmensbe, a kompakt limuzinok kategóriájába lép be a Volkswagen-csoporthoz tartozó autógyártó.

Korábbi közlés szerint a társaság ezzel évi 125 ezerre növelheti - tavaly 33 és fél ezres - járműkibocsátását. A gyárbővítéshez több helyi nagyberuházás is kapcsolódik. Mintegy kétmilliárd forintból bővítik és fejlesztik a közeli Pér - alapvetően az Audi-gyárat kiszolgáló - repülőterét, így ott Airbus 320-as és Boeing 737 kategóriájú gépek is leszállhatnak.

Az év végén indult és nyár közepére befejeződik az Audi logisztikai parkjának építése. A projekt korábbi közlés szerint 30-35 millió eurós vállalkozás. Emellett több, az Audinak helyben beszállító cég is hozott létre, illetve bővített telephelyet a térségben.