Felszámolókat keres az állami felszámoló

Vágólapra másolva!
Felszámolóbiztosokat toboroz a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Az eredeti kiírást módosították, a feltételeken sokat lazítottak.
Vágólapra másolva!

Közbeszerzési eljáráson, négy évre nettó 900 millió forint keretösszegben felszámolókat keres az állami felszámoló cég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

A lap szerint a pályázat ajánlattételi szakasza hétfőn lezárult, az eljáráson több felszámolót választanak ki, akiket a második körben konkrét ügyekre, fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozóan újra versenyeztetnek, majd a nyertesekkel egyedi megbízási szerződést kötnek.

A felszámolókat toborzó közbeszerzés először május 10-én jelent meg, majd a június 10-ei ajánlattételi határidő előtt, május 31-én új, módosított felhívást tettek közzé. Ebben már sokkal lazábbak voltak az alkalmassági követelmények: eltörölték azt a feltételt, hogy az utóbbi 3 év árbevétele érje el a nettó 50 millió forintot, és azt is, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti feladatokból legyen 25 milliós árbevétel.

A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t a kormány azzal a céllal hozta létre, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásaiban és felszámolási eljárásaiban eljárjon vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként. A céget 2012. december 3-án jegyezte be a cégbíróság, tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.