Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter
Vágólapra másolva!
Megduplázza a kormány a készpénzfelvétel utáni tranzakciós illetéket, a banki átutalások utáni illetéket a másfélszeresére növeli, ahogyan a céges ügyfelek utáni telefonadót is. A kamatjövedelmekre 6 százalékos pótlólagos adót vetnek ki, a bányajáradékot is emelik. Ezek nélkül is kikerülnénk a túlzottdeficit-eljárásból, a kormány azzal indokolja az újabb adóemeléseket, hogy nem is akar visszakerülni az uniós eljárás alá.
Vágólapra másolva!

A kormány megduplázza a készpénzfelvétel utáni tranzakciós illetéket, 3 helyett 6 ezrelék lesz a díj - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ezt a bankoknak kell megfizetniük, de eddig szinte teljes mértékben ráterhelték az ügyfeleikre. 100 ezer forint készpénzfelvétel után eddig 300 forintot fizettetett a kormány a bankokkal, azok pedig ezt áthárították az emberekre, a jövőben ugyanennyi készpénz felvétele 600 forintba fog kerülni. Varga az áthárításra kitérve annyit jegyzett meg a sajtótájékoztatón, hogy nagy a verseny a bankok között, ezért szerinte a megemelkedett költségek nem feltétlenül háríthatók át.

A készpénzfelvételnél eltörlik a hatezer forintos felső határt az illetéknél (a levont illeték ennél nagyobb összegű is lehet), igaz, ennek csak ritkán lesz jelentősége (1 millió forintnál nagyobb összegű készpénzfelvételnél számítana csak, hogy eltörlik a felső határt).

A többi tranzakciónál is emelik a tranzakciós illetéket, 2-ről 3 ezrelékre. Az utalásoknál a 6000 forintos felső határ megmarad.

A telefonadót is növeli a kormány. A céges ügyfelek után a jövőben percenként és SMS-enként 2 helyett 3 forintot kell fizetniük a telefoncégeknek, és a havi 2500 forint helyett 5000 forint lesz az adó felső határa.

A kamatjövedelemre ezentúl kivetik a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást is, így a kamatot amúgy terhelő 16 százalékos kamatadót ez megfejeli. A bányajáradék 12-ről 16 százalékra megy fel.

A reklámadóról ellenmondásosan nyilatkozott a miniszter. Egyszer azt mondta, hogy az idei költségvetés módosításában már terveznek 5-6 milliárd forintnyi reklámadóval, vagyis elhatározhatták, hogy bevezetik. Egy másik mondatában pedig arról beszélt, hogy a kormány még nem döntött, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezeti az egyeztetéseket az érintettekkel.

A megemelt adókat már augusztustól kell fizetnünk.

Ezek nélkül is kikerülnénk a deficiteljárás alól

A többrétű adóemelést azzal indokolta Varga Mihály, hogy bár szinte biztos, hogy csütörtökön megszünteti az EU a Magyarországgal szemben kilenc éve folyó uniós túlzottdeficit-eljárást, mert a költségvetési hiányt rendben látja, a kormány biztosra akar menni, nem akar visszacsúszni a deficiteljárásba.

Az elmúlt hetek nyilatkozatai már arra utaltak, hogy valamit lépni készül a kormány a gazdaságpolitikában, de ez idáig kivárt. E hét pénteken válik biztossá, hogy az EU megszünteti a Magyarország ellen kilenc éve folyó túlzottdeficit-eljárást (három hete az Európai Bizottság erre tett javaslatot, az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsa mondja ki a végső szót, aligha fogják felülbírálni a bizottság javaslatát).

Múlt hét pénteken Orbán Viktor kormányfő júliusra-augusztusra tette annak az idejét, amikor gazdaságpolitikai döntést hozhat a kormány. A miniszterelnök akkor azt mondta, meg akarja várni a második negyedéves gazdasági növekedésről az adat megjelenését, amely reményei szerint alátámasztja optimizmusát, így a vártnál is nagyobb bővülés költségvetési mozgásteret teremt.