Az EU-nak továbbra sem tetszik az Erzsébet-utalvány

Vágólapra másolva!
Bírósághoz fordul az Európai Bizottság a magyar étkezési és szabadidő-utalványok monopóliuma ügyében. A kormány tavaly év eleji lépése nyomán olyan utalványforgalmazó világcégek szorultak ki a magyar piacról, mint a Cheque Déjeuner vagy a Sodexo.
Vágólapra másolva!

Az előzetes értesüléseknek megfelelően Brüsszel úgy döntött, hogy a luxemburgi Európai Bíróság elé viszi az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét.

Az Európai Bizottság szerint a magyar törvényhozás által tavaly január 1-jén bevezetett korlátozások ellentétesek a szolgáltatások szabadságára vonatkozó európai uniós szabályokkal. Az Európai Bizottság szerint monopolhelyzetet teremtett Magyarországon az étkezési jegyek kibocsátására vonatkozó, 2012. január 1-jén bevezetett új szabályozás. A kormány lépése ellen már a tervek nyilvánosságra kerülésekor tiltakozott több érintett cég, így az étkezési utalványok forgalmazásra szakosodott három francia tulajdonú vállalat, az Edenred, a Le Cheque Déjeuner és a Sodexo.

Az új cafeteria-szabályozás szerint csak az állam által kibocsátott Erzsébet-utalvány és a Széchenyi-pihenőkártya élvez kiemelt járulékkedvezményt, ha béren kívüli juttatásként adja a munkáltató. A piacon lévő cégek forgalma ezért minimálisra esett vissza. Az Európai Bizottság 2011 novemberében kérte a magyar kormányt, hogy módosítson az akkor még csak tervezett szabályozáson, de ez nem történt meg, a brüsszeli testület ezért fordult az Európai Bírósághoz.

Az ügyben 2012 áprilisában bekérették a francia külügyminisztériumba a párizsi magyar nagykövetet. Párizs tiltakozott amiatt, hogy szerinte Magyarország nem tartja tiszteletben az Európai Unióban érvényes szabadkereskedelmi szabályokat, és bünteti a francia vállalatokat.

Emelett az Európai Bizottság az ipari kibocsátások miatt úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld Budapestre. Az ipari kibocsátás ügyében az erre vonatkozó uniós irányelv magyarországi átültetésére vonatkozóan kér információkat Brüsszel.