Százmilliárd forintot kapnak a takarékszövetkezetek

Vágólapra másolva!
A kormány elfogadta a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakításáról szóló koncepciót. Az újjászervezésre 100 milliárd forintot biztosítanak valamilyen állami vagyon eladásából - közölte a kormányszóvivő hétfőn.
Vágólapra másolva!

Giró-Szász András elmondta: a kormány hétfői ülésén meghallgatta és megtárgyalta a takarékszövetkezeti rendszer működéséről szóló beszámolót. Elfogadta a stratégiai átalakításról szóló koncepciót, és felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy Vojnits Tamás kormánybiztossal együttműködve minél előbb terjessze azt az Országgyűlés elé.

Ezzel kapcsolatban a kormány döntött arról, hogy 100 milliárd forintot biztosít a takarékszövetkezeti rendszer újjászervezéséhez, és megbízta a fejlesztési minisztert, hogy az állami vagyon értékesítése terhére biztosítsa az összeget - tette hozzá a szóvivő.

Hogy pontosan, mit kell érteni újjászervezés alatt, azt a kormányszóvivő nem részletezte, de Orbán Viktor miniszterelnök már többször kifejtette, hogy a magyar bankokat, így a takarékszövetkezeteket szeretné megerősíteni, és a külföldi bankok rovására helyzetbe hozni. Azt is jelezte, hogy szeretné elérni, hogy a magyar bankok súlya legalább 50 százalékos legyen a bankrendszerben.

Egy pár héttel ezelőtti konferencián az is kiderült, hogy a jegybank által elindított növekedési hitelprogramból a takarékok az eddigi hitelállományukhoz képest jóval nagyobb arányban részesednek: a szövetkezetek összesen 112 milliárdot pörgethenek ki a teljes 450 milliárdos keretből.