Pénzzel és a Postával erősítik a takarékszövetkezeteket

2013.06.25. 13:46

Tíz év alatt a takarékszövetkezetek piaci részesedése megkétszereződne, megháromszorozódna, legalábbis ezt reméli a kormány az átszervezésüktől, amihez 100 milliárd forintot ad. A Magyar Posta beszállhat a takarékszövetkezetekbe.

A kormány megtárgyalta a szövetkezetek stratégiai átalakításának a koncepcióját, és döntött arról, hogy 100 milliárd forintot juttat az átszervezésre - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő.

A döntés előzményeiről Vojnits Tamás kormánybiztos beszélt, aki elmondta, hogy a cél az volt, hogy a takarékszövetkezetek nagyobb súlyt kapjanak az ország pénzügyi vérkeringésében, és piaci részesedésük a két-háromszorosára nőjön a következő tíz évben.

Fontos cél, hogy az újjászervezett szövetkezeti szektor meg tudjon felelni a folyamatosan szigorodó uniós tőke- és likviditási követelményeknek, továbbá, hogy a szolgáltatások minősége javuljon, és az 1 millió ügyfelet korszerűbben tudják kiszolgálni.

Figyelembe vették a külföldi példákat, és célul tűzték ki azt is, hogy a szövetkezetek közötti integráció erősödjön, mert ma nagyon széttagolt a szektor.

A kormány által elfogadott szakmai koncepció egyik legfontosabb eleme, hogy egy integrált takarékszövetkezeti rendszer jöjjön létre. Ennek két eleme lesz: a Takarékbank mint központi bank és az integráltan működő összes szövetkezet.

A szövetkezeti banki modell így jóval egységesebb lesz, de a szövetkezeti gazdálkodás alapelvei és jogi keretei nem változnak. Helyi szinten a takarékok ugyanúgy fognak működni, mint eddig, mert sajátos és különleges értékeket képviselnek (egy tag egy szavazat, osztalékról helyi szinten döntés). "Az a várakozásunk, hogy a szövetkezeti tagság vonzóbb lesz, mint eddig, mert nyereségesebben fognak működni" - tette hozzá ezzel kapcsolatban a kormánybiztos.

A már benyújtott törvényjavaslatban a Magyar Postának is kiemelt szerep juthat. "A Magyar Postával természetes szövetség tud létrejönni, és célszerű egy stratégiai együttműködés" - magyarázta Vojnits. Ennek részeként a Posta is - nem túl nagy mértékű - tulajdont szerezhet a későbbiekben a szövetkezeti szektorban, az indoklás szerint azért, hogy az ügyfelek igényeit még jobban, egy még nagyobb hálózat részeként tudják kiszolgálni.

Az állam bevásárolja magát

A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása során az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez, amit a szektor átalakítására, professzionalizálására, és átszervezésére fordít, majd pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja - áll a parlamenthez benyújtott törvényjavaslatban.

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett javaslat szerint a létrejövő Integrációs Szervezet tagja a szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt. valamint az MFB. Az Integrációs Szervezet induló vagyona az MFB által rendelkezésre bocsátott egymilliárd forint, valamint a megszűnő OTIVA, REPIVA, TAKIVA, valamint a HBA vagyona.

Az Integrációs Szervezet tagja - az MFB kivételével - évente tagdíjat fizet a szervezetnek, a tag kockázattal súlyozott kitettségének 0,1 százalékát.

A Takarékbank Zrt. alaptőkéje legalább 3 milliárd 389 millió 704 ezer forint, a bankban a Magyar Posta törzsrészvény jegyzésével szerez tulajdont.