Elfogadták a takarékszövetkezeti átszervezést

2013.06.27. 13:11

Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényjavaslatot. A tervezet nagy vihart kavart a takarékszövetkezetek körében, de nem szólhattak bele.

A kedden beterjesztett és kivételes sürgős eljárásban megtárgyalt, 214 kormánypárti igen és 42 nem szavazattal elfogadott jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettsége és szolgáltatási szintje nem megfelelő, és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes. A törvényjavaslat óriási vihart kavart a takarékszövetkezetek körében, erről és a törvény további részleteiről bővebben itt olvashat.

A törvény rögzíti, hogy az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez a szektorban, azt a rendszer átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére használja, majd az így feljavított és megerősített szektorban a pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja.

A törvény értelmében létrejövő takarékszövetkezeti integráció két központi szerve a központi banki funkciókat már jelenleg is ellátó Takarékbank, a másik az újonnan létrejövő integrációs szervezet. Utóbbi közös intézményvédelmi szervezetként működik (magába integrálja a korábban működő intézményvédelmi alapokat: OTIVA, TAKIVA, REPIVA, HBA), prudenciális szabályzatokat bocsát ki, szavatoló tőkét szolgáltat az integráció tagjainak, illetve vizsgálhatja a megfelelő tőkeellátottságot az egyes takarékszövetkezeteknél.

Amennyiben a minimális tőkeellátottság nincs meg, akkor átmeneti időszakra tőkeemeléssel stabilizálja a működést. A szervezet tagjai a szövetkezeti hitelintézetek, a Takarékbank Zrt. valamint az MFB. A Takarékbank Zrt. alaptőkéje legalább 3,39 milliárd forint, a bankban a Magyar Posta 655 millió forint törzsrészvény jegyzésével szerez tulajdont. Ezzel az együttes állami tulajdon a törvény elfogadását követően összehívott első közgyűlésen körülbelül 58 százalékra emelkedik, vagyis a Takarékbankban eddig többségi tulajdonnal bíró takarékszövetkezetek kisebbségbe kerülnek. A Posta tulajdonszerzése ellen nem is léphetnek fel, ha ezt nem szavazzák meg, elveszítik a részesedésüket, és az az MFB-hez kerül.

A törvény hatálybalépésének napján létrejövő Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete jogi személy, székhelye Budapest. Induló vagyona az MFB által rendelkezésre bocsátott egymilliárd forint, valamint a megszűnő szervezetek - Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA), Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapja (REPIVA), Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (TAKIVA), valamint Hitelszövetkezetek Első Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapja (HBA) - vagyona, ami még körülbelül plusz 8 milliárd forint.

Az integrációs szervezethez kötelező csatlakoznia valamennyi takarékszövetkezetnek, ez feltétele a működési engedélyének. A Takarékbank Zrt. és az MFB az integrációs szervezet tagjává válik.

A törvény a kihirdetése utáni napon lép hatályba. Az ezt követő 30 napon belül a szervezet által felkért két független könyvvizsgáló értékeli az MFB által a szervezetben, illetve a Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben szerzett jogokat, és meghatározza ezek ellenértékét egy piaci befektető számára. Az MFB a két független könyvvizsgáló által adott értékelés közül a kisebb értékre emeli készpénzben a szervezet számára rendelkezésére bocsátott vagyont, a törvény hatálybalépését követő 150 napon belül.