Murszi elnök nem tágít

Vágólapra másolva!
Mohamed Murszi egyiptomi elnök azt üzente szóvivője útján szerdán, néhány órával a hadsereg ultimátumának lejárta előtt, hogy akár az élete árán is kész megvédeni az egyiptomi demokráciát.
Vágólapra másolva!

"Az elnök inkább meghal állva, mint egy fa, mintsem hogy elítélje a történelem és az utókor, amiért eldobta az egyiptomiaknak a demokratikus élet megteremtésébe vetett reményét" - fogalmazott a szóvivő.

Tüntetés az elnöki palota előtt - további fotók az elmúlt nap eseményeiről a képre kattinva! Forrás: AFP/Gianluigi Guercia

Murszi elnök azt hangoztatja, hogy legitim államfő, aki demokratikus választáson került hatalomra, és ezért nem hajlandó lemondani, pedig ezt több millió ember követelte az utcán a hét végén szerte Egyiptomban. A hadsereg ultimátumot intézett a politikai erőkhöz, hogy egyezzenek meg egymással, mert ha nem, a hadsereg megvalósítja "a jövőre vonatkozó saját menetrendjét".

Közben a helyi biztonsági szervek közölték: a hadsereg páncélozott harcjárművei őrzik az egyiptomi állami tv székházát, és azok az újságírók, akik nem vesznek részt az élő műsor készítésében, elhagyták az épületet.

Szerdán napközben az egyik ellenzéki párt felkérte a hadsereget, hogy védje meg az egyiptomiak életét az "őrülten" viselkedő Murszi elnöktől. "Arra kérjük a hadsereget, hogy védje meg az egyiptomiakat, mivel Mohamed Murszi elnök elvesztette az eszét, és polgárháborúra bujtja fel a lakosságot" - tette közzé Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt vezetőjének ellenzéki pártja szerdán. A párt közleménye szerint a hadsereg beavatkozása nem katonai puccsot, hanem emberéletek megmentését jelentené.

Eközben a hadsereg főparancsnoka, Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornok órákkal az általa kiadott, Murszi távozására felszólító ultimátum lejárta előtt összehívta a legfontosabb katonai vezetőket. Az egyiptomi ellenzék kedden jelentette be, hogy el-Baradei fogja képviselni őket a belpolitikai válság megoldását célzó folyamat során.

Katonai források szerint el-Baradei az ellenzék képviselőjeként szerdán találkozott a hadsereg főparancsnokával. Az ellenzék vezetője mellett az egyiptomi keresztényeket képviselő kopt pápa és az ország főbb muszlim vezetői is megbeszélést folytattak a főparancsnokkal: a megbeszélésen az ultimátum lejárta után követendő menetrendről, a további lépésekről tárgyaltak.

Mind az egyiptomi hadsereg vezetői, mind Murszi elnök jelezték: akár a halálig is elkötelezték magukat saját ügyük mellett.

Murszi hívei és ellenzéki tüntetők csapnak össze a kairói egyetem közelében - további fotók az elmúlt nap eseményeiről a képre kattinva! Forrás: AFP/Mohamed El-Shahed

A főparancsnokság szerda hajnalban kiadott közleményében az ultimátum lejárta előtti "végső órákról" beszélt, és kijelentette, hogy a hadsereg "kész vérét áldozni" Egyiptom és az ország népe érdekében. Mohamed Murszi szerdára virradó éjjel drámai hangú televíziós beszédben utasította el az ellenzék által követelt lemondását, és visszautasította a hadsereg ultimátumát is. "Életemmel is megvédem az elnöki hivatal törvényességét" - hangsúlyozta beszédében az egyiptomi államfő, aki egyidejűleg minden belső és külső nyomást elutasított.

Szaúd-Arábia főmuftija, az ország legfőbb vallási méltósága szerdán nyomatékosan arra kérte az egyiptomiakat, hogy működjenek együtt a vérontás elkerülése érdekében. Szerda hajnalban egyébként folytatódtak az összecsapások az egyiptomi fővárosban a Mohamed Murszi ellen tüntetők és az elnök hívei között. A legfrissebb hírek szerint legkevesebb 22 ember vesztette életét, és több mint 200-an megsebesültek.

A hadsereg nyilatkozatot tesz közzé szerdán délután, az ultimátum - magyar idő szerint 16.30-kor esedékes - lejárta után.