Felfüggesztett börtön az Olympus exfőnökeinek

Vágólapra másolva!
Kikukava Cujosit, a leginkább a fényképezőgépeiről ismert Olympus volt elnökét és a társaság két másik felsővezetőjét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért éveken keresztül meghamisították a mérleget, hogy elrejtsenek mintegy 1,6 milliárd dollárnyi felhalmozott veszteséget és gyanús kifizetéseket.
Vágólapra másolva!

Kikukava és Jamada Hideo vezérigazgató három, Mori Hisasi belső ellenőr két és fél éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a cégnek pedig 700 millió jenes (7 millió dolláros) pénzbírságot is kell fizetnie - írja a BBC.

Japán történelmének egyik legnagyobb botránya 2011-ben robbant ki. Októberben a cég vezetői lemondtak, decemberre elkészült a jelentés, amely megfogalmazta a gyanút, hogy a japán vezérkar a '90-es évektől kezdődően éveken át meghamisította a mérleget, felvásárlásokon, tanácsadói díjakon keresztül pedig a japán szervezett alvilággal, a jakuzákkal állt kapcsolatban. Az ügyet Michael Woodford volt ügyvezető segített leleplezni, aki 2012 elején Londonba menekült, és folyamatos rendőri védelem alatt állva a vizsgálat koronatanúja volt.

A botrányban érintett volt vezetőket 2012 februárjában letartóztatták, és miután szeptemberben elismerték a veszteség elrejtésének vádját, mindhármukat bűnösnek találták. Akkor 1,7 milliárd dolláros pénzbüntetést szabtak ki rájuk, most azonban felfüggesztett börtönbüntetéssel súlyosbodott az ítélet.

A történtek az Olympus részvényeseit is érintették, a cég elveszítette tőzsdei értékének majdnem 80 százalékát. Mostanában ugyanakkor vannak biztató jelek arra, hogy esetleg talpra tudjon állni, például azért, mert nemrégiben bejelentették, hogy szövetkeznek a Sonyval. A társaság ma újra nyereséges, és a részvényárfolyam is vissza tudott kúszni.