Ők vezénylik le a takarékszövetkezeti integrációt

Vágólapra másolva!
A takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvény alapján a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Lontai Dánielt, Nagy Csabát és Urbán Zoltánt bízta meg a szövetkezeti hitelintézetek Integrációs Szervezetének igazgatósági feladataival.
Vágólapra másolva!

Az MFB Zrt. közleménye szerint az új igazgatósági tagok feladata annak az integrációs szervezetnek a felállítása lesz, amely intézményvédelmi szervezetként az MFB, a Magyar Takarékbank és a Magyar Posta bevonásával lefekteti a szektor átalakításának alapjait. Az első igazgatóság mandátuma az Integrációs Szervezet első közgyűléséig tart, ahol a közgyűlés tagjai megválaszthatják az új igazgatósági tagokat.

Az Integrációs Szervezet igazgatósága hétfői ülésén az igazgatóság elnökévé választotta Lontai Dánielt. Ő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri kabinetje tanácsadójaként közvetlen munkakapcsolatban áll a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos kormányzati feladat megvalósításáért felelős nemzeti fejlesztési miniszterrel, valamint a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank igazgatósági tagjaként az Integrációs Szervezet meghatározó tagjaival.

Nagy Csaba a Magyar Fejlesztési Bank Igazgatóságának tagjaként szorosan kapcsolódik az Integrációs Szervezet legnagyobb tagjához, és szakmai múltja is a pénzügyi szektorhoz köti, mivel az elmúlt 20 évből 19-et bankban töltött, ennek nagy részét felsővezetőként.

Urbán Zoltán több mint két évtizede dolgozik bankszektorban, 2010 júniusa óta a Magyar Fejlesztési Bank Igazgatóságának tagja és vezérigazgató-helyettese. A kormány megbízása alapján tagja az Európai Beruházási Bank (EIB) Igazgatóságának. Az MFB-ben érdemi szerepet vállalt a Takarékbank német tulajdonú részvénycsomagjának akvizíciójában és később a szövetkezeti hitelintézetekkel való együttműködés kialakításában is, és jelenleg is tagja a TakarékBank Felügyelőbizottságának.