Csányi: Nem akartam papírrepülővel dobálni Orbánt

2013.07.24. 13:08

Nem akar visszavonulni, és nem is üzent a kormánynak azzal, hogy eladta minden OTP-részvényét - mondta Csányi Sándor bankvezér azon a szűk körű háttérbeszélgetésen, amelyen választ akart adni az elmúlt napokban felmerült kérdésekre.

"Nem maradhatok csendben" - kezdte szűk körű háttérbeszélgetését Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója azt követően, hogy az új devizahiteles mentőcsomag meglebegtetése után az elmúlt napokban a piacra zúdított több mint 10 milliárd forintnyi OTP-részvényt, és számos spekuláció látott napvilágot Csányi megrendült egészségi állapotáról, esetleges visszavonulásáról, a kormányhoz való viszonyának megromlásáról és politikai támadásokról.

Csányi hosszabb külföldi nyaralás után a napokban tért vissza, és a jó hangulatú, anekdotáktól sem mentes beszélgetésen minden fontos kérdésre választ akart adni.

Az egészségi állapota

Ahogy Csányi fogalmazott, nem egészen pontosak azok a hírek, amelyek a szívbetegségéről és a műtétjéről írtak. "Nem pontos az, hogy genetikailag hibás lennék, mert akkor az öröklődne is, de az aortabillentyűnél volt egy születéskori rendellenesség, amelyet több éve figyelemmel kísértünk, és úgy gondoltuk, hogy eljött a műtét ideje" - mondta a bankvezér, akit Németországban egy specialista operált. "Nem mintha nem bíznék a magyar orvosokban, de ehhez a területhez ő ért a legjobban" - tette hozzá.

"Nem vagyok lelkizős típus"

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Mint mondta, azóta teljesen meggyógyult, nem kell gyógyszert szednie, maratont is futhatna, és az elmúlt hetekben is napi 15-20 kilométert gyalogolt homokban, tűző napon, semmi baja nincsen, teherbírása nagyobb, mint eddig. Szerinte a Magyar Nemzet irányítói, tulajdonosai (ez a lap hozta elő a műtétet a részvényeladások indokaként - a szerk.) jóval korábban is tudtak erről a beavatkozásról, így nem érti, hogy miért pont most kapták fel azt.

"Nem vagyok lelkizős típus, de az azért zavart, hogy miért nincs aláírva a cikk. Szerkesztőségi álláspont?" - morfondírozott Csányi, aki elárulta, hogy a cikk olvasásakor végigvette magában, hogy kik állnak a lap mögött, ők milyen egészségi állapotnak örvendenek, majd megnyugodott.

Lemondás, visszavonulás

Nincs napirenden a lemondása, a műtét előtt sem akart visszavonulni, azóta pedig csak nagyobb lett a teljesítménye, így erre semmi szükség.

Miért adta el a részvényeket?

"Nem üzenni akartam a kormánynak, nem erről van szó" - szögezte le az elmúlt napok szinte pánikszerű részvényeladásaival kapcsolatban Csányi. Hozzátette, ismeri annyira Orbán Viktort, hogy tudja, ettől ő nem ijedne meg, "ez olyan, mintha papírrepülővel dobálnám őt".

A részvényektől ebben az évben mindenképpen megvált volna, mert - mint a pár nappal ezelőtti hivatalos magyarázat is írta - komoly mezőgazdasági beruházásokat finanszíroz a pénzből. Ezeket és ezek tőkeigényét hosszasan sorolta a bankvezér, és mint mondta, az eladásokra már elutazása előtt megbízást adott. Előre megjelölt egy árfolyamsávot, amelybe, ha az OTP-papírok belekerülnek, indul az értékesítés, ez történt meg az elmúlt napokban.

A dolog mégsem teljesen független a kormány legújabb adósmentő ötleteitől. A Navracsics Tibor által bejelentett újabb, a korábbiaknál akár még radikálisabb csomag hallatán ugyanis esni kezdett az OTP árfolyama, ezért élesedett Csányi eladási megbízása. "Nem is tudtam, hogy elkezdtünk eladni" - jegyezte meg a bankár, aki viszont a kormányzati tervek hallatán lejjebb szállította az értékesítési sáv alsó határát, ezért került végül ilyen óriási pakett a piacra.

"Ettől azonban nem kell megijedniük a kisbefektetőknek, az OTP-t továbbra is nagyon jó befektetésnek tartom, és fogok még vásárolni" - jelezte Csányi.

A devizamentő csomagról

Az új mentőakcióról "természetesen nem egyeztettek" a bankokkal, egy konzultáció volt hétfőn a bankszövetséggel, amelyen az OTP részéről Gresa István vezérigazgató-helyettes vett részt. A pontos tervekről tehát semmit nem tudnak, de azt Csányi határozottan kijelentette, hogy "olyan megoldás nem születhet devizaügyben, amit az OTP ne tudna túlélni". Legfeljebb mégsem vesznek meg több magyarországi bankot, mert bár az akvizíciók továbbra is napirenden vannak, és azokat szeretné is az OTP lezárni, előbb tisztán akarnak látni, hogy mennyi likvid pénzük marad. 

"Olyan megoldás nem születhet devizaügyben, amit az OTP ne tudna túlélni"

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Lázár Jánosról és a kisfiúkról

Csányi arról is beszélt, hogy érez-e politikai támadást ellene vagy a bankja ellen. Nem érzi a politikai támadást a kormány részéről, mert szerinte nem történt olyan specifikus lépés, amely az OTP-t jobban sújtotta volna, mint a többi bankot. "Néha 1-2 ember tesz megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon" - jegyezte meg, majd konkrétan Lázár Jánost említette, aki már többször is lepolipozta Csányit. "Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet" - vágott vissza.

Az ide-oda mondogatásokról úgy vélte, hogy szerinte nem az a nagyfiú, aki állandóan beszól, ez a kisfiúk sajátossága.

Az alternatív OTP-ről

Sok kérdést kapott Csányi a takarékszövetkezetek átalakításáról, amely folyamatot az azt ismerők a formálódó alternatív OTP-ként emlegetnek. A bankvezér azonban - bár viszonylag hosszú szünetet tartott, mielőtt belekezdett a válaszadásba - kijelentette, hogy nem tart a Postával megerősített állami alakulattól, sőt középtávon még piaci előnyt is remél tőle.

"Hernádinak maradnia kell"

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Szerinte ugyanis minden változás bizonytalanságot szül, és nem arról van szó, hogy egy új bank, vagy egy bombatermék jelenne meg a piacon. Eddig is voltak takarékok és postahivatalok, és Csányi abban is bízik, hogy a meglévő együttműködés révén a Postának nagy bevételt hozó OTP-s termékekkel az FHB termékei nem tudják felvenni a versenyt. (Az FHB úgy kapcsolódik a történethez, hogy a kisebb hazai tőzsdei bank emberei a Posta vezető testületeiben ott ülnek, és a piaci szereplők az egész takarékszövetkezeti átalakítás mögött Spéder Zoltán, ex-OTP-s FHB-elnököt sejtik. Spéder neve nem hangzott el a beszélgetésen.)

Hosszabb távon Csányi szerint nagy kérdés, hogy lehet egy egységes hálózatot felépíteni, illetve, hogy nem lesznek-e olyan intézkedések, amelyek mesterségesen valamilyen ügyfélkört az alakuló konzorcium felé terelnek. Mint mondta, bízik benne, hogy a verseny marad, és az ügyfelek továbbra is tudnak választani.

Hernádiról és a Molról

"Hernádi Zsoltnak a Mol elnök-vezérigazgatójának kell maradnia" - jelentette ki Csányi, aki egyébként ott ül a Mol igazgatóságában, Hernádi pedig az OTP-ében. A bankár szerint a Mol megmentette a csődtől az INA-t, nagyon sok pénzt ölt bele, de nagyon sok érdeket is sértett a beszállítói körben vagy a költségmegtakarításokkal. Csányi bízik benne, hogy az INA ügye a tárgyalásokon rendeződik.

A Hernádit érintő korrupciós vádak Csányi szerint nem állnak meg, hiszen bár az ügyészség elrendelte a nyomozást, azt bűncselekmény hiányában le is zárták. A bűncselekmény tehát nem történt meg, amivel Hernádit vádolják - érvelt a bankvezető, de hogy a jogi eljárás milyen fordulatot vehet, arra a Molnak nincs ráhatása, tette hozzá.

Néhány személyes élettapasztalat is a felszínre került a bő egyórás beszélgetésen. Kiderült például, hogy Csányi nem indulatos ember, de ha időnként bosszús is, azt már megtanulta, hogy ilyenkor nem szabad döntést hoznia. „Mindig aludj rá egyet” – idézte fel élete egyik legértékesebb tanácsát, amelyet Libanonban élő jó barátjától kapott, és azóta is nagyra tart.

Most
Top 12 óra