Vágólapra másolva!
Augusztusban már az alacsonyabb díjakat tartalmazó vízszámlát kaphatják a fogyasztók - írta a Napi Gazdaság. A fővárosban a vízdíj döntő hányada az államhoz és az önkormányzathoz kerül.
Vágólapra másolva!

Várhatóan augusztustól érkeznek a lakossági ügyfelekhez az első átdolgozott vízszámlák, amelyek a július 1-jét követően elfogyasztott tételeket már csökkentett díjon tartalmazzák, illetve a rezsicsökkentéssel elért megtakarítást is feltüntetik rajtuk - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

A lap a fővárosi tarifák vizsgálata alapján azt írta, az államhoz és az önkormányzathoz érkezik be a vízfogyasztás és csatornaszolgáltatás után fizetett összeg legnagyobb hányada. A rezsicsökkentést követően július elsejétől egy köbméter víz körülbelül 600 forintba kerül, ebből közel 250 forint kerül különböző címeken az államhoz és a Fővárosi Önkormányzathoz, de a fennmaradó több mint 350 forinton osztozó víz- és csatornázási művek is önkormányzati üzemeltetésben állnak.

Az ágazatban az üzemeltetés sajátosságai miatt a fix költségek mértéke körülbelül 75 százalék - közölte a Napi Gazdasággal a Magyar Víziközmű Szövetség. A fix költségek aránya idén az új adóterhek következtében tovább emelkedik, Budapesten például a több mint 10 ezer kilométeres vízvezeték- és csatornahálózat után évi több mint 1,3 milliárd forint közművezetékadó-befizetési kötelezettség keletkezik - írta a lap.