300 forint fölött az euró

Vágólapra másolva!
Átlépte a 300-as határt a forint-euró árfolyam.
Vágólapra másolva!

Az összességében kedvező befektetői hangulat ellenére hetedik napja gyengül folyamatosan a forint. Szerda reggel a kereskedés megindulása után nem sokkal újra 300 felett járt az euróhoz viszonyított árfolyam, 300,25 forintot kértek egy euróért. Az árfolyam este 300 alatt volt nem sokkal.

Szerda reggel az euró is gyengülni kezdett, 9 órakor az árfolyam 0,14 százalékkal 1,3244 dollárra gyengült a kedd késő esti 1,3262 dollárról. Egy dollár jelenleg 227 forintot ér.

A forint-euró árfolyam átlépte ugyan a 300-as lélektani határt, de a mostani esés mértéke egyébként nem olyan nagyon drámai, főleg akkor, ha más devizák, például a török líra helyzetével hasonlítjuk össze - mondta az Origónak Szántó András az Equlilor devizapiaci elemzője.

A szakértő szerint a forint gyengéledésének oka az, hogy az utóbbi napok történései bizonytalanságot keltettek a befektetőkben. Az OTP és a devizaadósok mentése kapcsán is sok a kérdőjel, utóbbi például komoly forinteladással is járhat, de erről sem derültek ki még konkrétumok.

Szántó András szerint a magas devizahitel-állomány miatt a kormány és a Magyar Nemzeti Bank valószínűleg be fog avatkozni a további árfolyamesés megelőzése érdekében, azonban ha a devizahiteleket ígéretének megfelelően kivezeti a kabinet, akár feljebb is engedhetik az árfolyamot, hiszen ez az exportnak is jót tenne - figyelmezetett az elemző.

Az Investor itt tudósít az árfolyam alakulásáról.