11 milliárd euróval kevesebb pénz jut a görög mentőcsomagba

Vágólapra másolva!
2014-ben és 2015-ben összesen minimum 11 milliárd euróval kevesebb pénz folyik majd be a görög államkasszába, mint amennyit az ország szanálásához korábban beterveztek - állítja az IMF.
Vágólapra másolva!

Poul Thomsen, az IMF görögországi delegációjának vezetője szerint 2014-ben 4,4, 2015-ben pedig 6,6 milliárd euróval kevesebb pénz folyhat be a görög mentőcsomagban tervezetthez képest - írja a Wall Street Journal. Thomsen továbbá kiemelte, hogy ez még optimista becslés, a hiány ennél sokkal nagyobb is lehet.

A rés azért keletkezett, mert az eurózóna jegybankjai közül több is jelezte: nem kívánnak új görög kötvényeket venni, amikor a mostaniak lejárnak. Azt mondják, ezzel tulajdonképpen egy országot finanszíroznának, ami pedig az EU jelenleg hatályos jogszabályai szerint tilos. Mindenesetre amikor Görögország szanálását tervezte az IMF és az EU, még számoltak a kötvények megújításával.