Varga: Nem csak a forintosítás jöhet szóba

Vágólapra másolva!
A csütörtöki lapértesülésekre rácáfolva Varga Mihály arról beszélt, hogy nem csak a devizahitelek forintosítása jöhet szóba a Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon. Ezzel saját korábbi nyilatkozatával is szembement, ahol a forintosításról beszélt.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint nem a devizahitelek forintosítása az egyetlen, a kormány által támogatott felvetés a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon - erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt.

A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, Varga csak a forintosítást tartja lehetséges megoldásnak, sőt, a miniszter nyilatkozott is a Kossuth Rádióban, ahol azt mondta, "valószínű, hogy olyan megoldást kell alkalmazni, amely valamilyen módon forintosítja ezeket a hiteleket".

Varga Mihály a pénteki interjúban viszont már úgy fogalmazott, hogy a forintosítás mellett szóba került a hitelek részleges forintosítása is, vagy éppen az árfolyamgát konstrukciójának megerősítése.

A miniszter szerint a devizahitelek kivezetése hozzájárul majd a forint erősödéséhez. Arra a felvetésre, hogy pont a devizahiteles csomag hírére gyengül a forint egy hete, Varga Mihály úgy reagált, hogy a forint gyengülése remélhetőleg csak átmeneti lesz, és pont a devizahitelek kivezetése, az IMF-kölcsön visszafizetése, illetőleg a 2014-es költségvetés, a gazdasági növekedés beindulása stabilizálja majd a gazdaságot és vele együtt a forint árfolyamát.

A gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban úgy vélte, az eddigi részadatok tükrében semmi sem veszélyezteti a 0,7 százalékos idei GDP-bővülést. "Sőt egy kicsit felette is lehetünk" - mondta, és hozzátette, hogy a bővülés jövőre a másfél százalékot is meghaladhatja.

Kijelentette, hogy strukturális reformokra nincs szükség, a nagyobb területeken pont azok lezárása zajlik, a gazdaságpolitikában stratégiai változások nem lesznek. "Most a fenntartható gazdasági növekedésre koncentrálunk" - mondta.