A Wizz Air nekiment a Sólyomnak

Vágólapra másolva!
A Wizz Air közleményben osztotta meg szakértői véleményét a magyar légi piac helyzetéről - burkoltan a Sólyom Airwaysről.
Vágólapra másolva!

"Az újonnan induló légitársaságok túlnyomó többsége vagy soha nem száll fel, vagy néhány éven belül csődbe megy" - kezdi nem kis áthallásokkal teletűzdelt közleményét a vezető fapados légitársaság.

A szakvélemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági stagnálás, a magas olajárak és a légitársaságok közti sokkal erősebb verseny miatt a sikeres induláshoz szükséges tőke meglehetősen nagy, és aki nem rendelkezik ezzel, az csődbe megy.

Hosszasan elemzik az elavult flotta kapcsán felmerülő nyitott kérdéseket. (A Sólyom Airwayst ugyan itt sem nevesítik, mindenesetre az részben 20-30 éves, ma már sok helyen leselejtezett típusú gépekkel kezdi meg hamarosan a működését.)

"A pénzügyi források hiánya abban is megnyilvánulhat, hogy egy légitársaság elavult repülőgépek beszerzésére kényszerül. Egy 20-30 éves repülőgép fenntartási költsége sokkal magasabb, mint az olyan új repülőgépeké, mint amilyenek a Wizz Air jelenleg 3,8 éves átlagéletkorú flottáját is alkotják" - fogalmaz a közlemény.

Álláspontjuk szerint a magyar polgári légiközlekedésnek semmiképpen sem lehet érdeke, hogy az öreg és nem hatékony repülők üzemeltetéséről legyen ismert. Kitérnek arra, hogy a légiközlekedési hatóság jogi kötelezettsége ellenőrizni, hogy egy új légitársaság rendelkezik-e a működéshez szükséges műszaki és pénzügyi háttérrel.

Az érvényben lévő szabályozás értelmében egy induló légitársaságnak háromhavi költség készpénzes fedezetével kell rendelkeznie. Az írás végén egy közel 60 nevet tartalmazó listát közölnek azokról az európai légitársaságokról, amelyek az elmúlt években csődbe mentek.