Vágólapra másolva!
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egy júliusi jelentésében kimutatta, hogy a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság során minimum az Amerikai Egyesült Államok egy évnyi GDP-je veszett el. Üdítő, hogy a Fed szerint már túl vagyunk a nehezén, de a dokumentum azt is leszögezi, hogy a talpra állás kínkeserves lesz.
Vágólapra másolva!

Egy a Fed dallasi központjában idén júliusban készült tanulmány szerint legalább 14 ezer milliárd dolláros (forintban mérve több mint 3000-szer ezer milliárd forint) veszteséget szenvedett ez az Amerikai Egyesült Államok a világgazdasági válságban. Ez a summa nagyjából az USA teljes 2007-es GDP-jének felel meg. Másként kifejezve: 100 évnyi magyar GDP égett el a válságban, ekkora csak az Egyesült Államokat ért veszteség.

A valós amerikai GDP és a válságt előtti becslések - lehangoló a kép. Forrás: Fed

A tanulmány a válság alatt elvesző gazdasági teljesítmény és a különféle számítások szerint most és a jövőben keletkező károk értékének összesítésével jut el ehhez a számhoz, mely egyébként a Huffington Post cikke szerint az eddigi kárbecslések közül inkább a konzervatívabbak közé tartozik. A dokumentumot készítő közgazdászok ugyanakkor leszögezik: mivel a válságból való kilábalás költségeit nagyon nehéz előre becsülni (hiszen a folyamat még tart), ezért a teljes kárérték minden bizonnyal magasabb lesz egy év teljes amerikai GDP-jénél.

A Fed arra is kitér, hogy a mostani gazdasági válság legsúlyosabb hatása a megbillenő munkaerőpiaci egyensúly lehet. Többnyire minden gazdasági válság után nő a munkanélküliség (persze ez alól vannak kivételek), de a most a recesszió elmúlásával is magas szinten maradt azok aránya, akik hosszú ideje nem találnak munkát. E jelenség hatásai beláthatatlanok: a tartósan munka nélkül maradók egyre inkább kiszorulnak a munkaerőpiacról, ez pedig nem csak gazdasági, de komoly társadalompoltikai kockázatot is jelent.