Magyarország jobban teljesít?

Vágólapra másolva!
Folytatódik a bankok és a kormány játszmája devizahitelesmentés-ügyben, akár fél százalékkal is nőhetett a második negyedben a hazai gazdaság, az infláció csökkenését viszont megállította az élelmiszerek és a cigaretta árának emelkedése. Európa is kilábalhat a recesszióból, kihozza legfrissebb profitadatait a Mol és az OTP. Ez várható a gazdaságban a héten.
Vágólapra másolva!

A hosszú hétvégét megelőzően az év egyik legeseménytelenebb hete következhetne az alapján, hogy a korai, augusztus végi parlamenti nyitány miatt a képviselők nagy része a következő napokat még pihenéssel tölti. Bármikor érkezhetnek mégis új hírek, pletykák a terítéken levő ügyekről, leginkább a devizahiteles-mentésről, amellyel kapcsolatban az ünnep utáni héten ülnek újra tárgyalóasztalhoz a bankok és a kormány képviselői.

A múlt héten érkezett, s a költségvetés helyzetéről vártnál gyengébb képet festő adat újra annak a valószínűségét növelte, hogy a kormány teljesen a bankok kontójára akar segíteni, s feléledhetnek a várakozások egy újabb megszorító csomaggal kapcsolatban is.

A héten két fontos adat érkezik itthonról: a növekedésről és az inflációról is többet tudhatunk majd. A GDP második negyedéves alakulásáról szerdán ad becslést a Központi Statisztikai Hivatal, s egyértelműnek tűnik, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest kissé jobban teljesített a magyar gazdaság. A várakozások szerint 0,4-0,5 százalék körül lehetett a bővülés üteme, ami azt jelenti, hogy kimászott a recesszióból az ország, de továbbra is kisebb ütemű a bővülés, mint például Szlovákiában, vagy Lengyelországban. Az inflációs adat kedden érkezik, júliusban valószínűleg 2 százalék körüli mértékben nőttek a fogyasztói árak Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszerárak változásához hasonlóan nehezen becsülhető ugyanakkor a rezsicsökkentés újabb körének és a dohányáremelésnek a hatása, ezért nem lenne nagy meglepetés az ettől kissé eltérő adat se.

Mivel az uniós országok többsége egyszerre publikálja a növekedési adatokat, Európában szinte mindenhol a szerdán megjelenő GDP-adatokat várják. Az elmúlt hónapokban egyértelműen a kilábalásra utaltak a makromutatók, most kiderülhet, hogy valóban jó úton jár-e Európa. A gondban levő perifériás országok közül az olaszok és a spanyolok a múlt héten már kihozták a számokat, és egyértelműnek tűnik a recesszió mértékének zsugorodása. Most jönnek a nagyok, Németországban 0,1-ről 0,6 százalékra, míg Franciaországban 0,2 százalékos csökkenésről 0,1 százalékos növekedésre válthat a GDP változása. Az eurózóna szintjén 0,4 százalékos növekedés várható, s mivel hét hónapig csak recessziós adatok jöttek, a piac örülhet a kilábalás megerősítésének. Fontos adat még az eurózónában a német ZEW üzleti hangulatindex, s a várakozások szerint itt is komoly javulásra lehet számítani egy hónap alatt.

Amerikában egy magas rangú Fed-tisztségviselő, James Bullard tart beszédet a monetáris politikáról. A St. Louis-i Fed-elnök tagja a kamatokról döntő bizottságnak, szavai az elmúlt hetekben többször is piaci mozgásokat váltottak ki, nagyon nem mindegy, hogy szerdán és csütörtökön mire utal a pénzcsap elzárásával kapcsolatban. E mellett hétfőn kijön az államháztartás egyenlegéről is adat, ennek kapcsán elsősorban azt figyelik majd a szakértők, hogy mennyire eredményes az év elején megkezdett fiskális konszolidáció. Vajon a pénzcsap elzárása mellett is folytatódhat az amerikai gazdaság fellendülése, illetve fennmaradna-e a növekedés a majdnem ingyen pénz rendszerbe nyomása nélkül is? Érdemes még figyelni a keddi kiskereskedelmi adatokra, a hét második felében pedig feldolgozóipari indexek is érkeznek.

Ázsiában kevés fontos adat várató, az egyik leglényegesebb pedig már meg is jelent magyar idő szerint éjjel: a japán GDP 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben, miközben a várakozások 3,6 százalékról szóltak. A tőzsde azonnal esett, a jen erősödött a hírre.

A világ már túljutott a gyorsjelentési dömping csúcspontján, de persze jönnek még cégeredmények nem kis nevektől, például az E.ON és a ThyssenKrupp közli számait. Itthon ugyanakkor a két legfontosabb tőzsdei cég kéri a figyelmet: a Mol várhatóan kedden, az OTP pedig csütörtökön publikálja legfrissebb profitszámait.