Lázár: Csányi Magyarország első számú uzsorása

2013.08.12. 12:03

"Csányi Sándor Magyarország első számú uzsorása" - jelentette ki Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár az OTP elnök-vezérigazgatójáról egy hétfői sajtótájékoztatón.

Erős viszontválasszal folytatódott az elmúlt hónapokban egyre durvábbá váló üzengetés Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója között.

Lázár az uniós pénzek felhasználásáról tartott sajtótájékoztatóján mellékesen Csányi legutóbbi nyilatkozatára is reagált, amikor azt mondta: "nincs más választásom, mint tudomásul venni a sajtóban tett, rám nézve lesajnáló, lenéző megjegyzését, hiszen mégiscsak ő az ország első számú uzsorása". Majd hozzátette: Csányi Sándor bárhogy is "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, természetesen meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet".

Mindez az OTP vezérének néhány héttel ezelőtti szavaira volt reakció, amikor is Csányi azt mondta, "Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet".

A sajtóban zajló szópárbaj előzményeként Lázár János több ízben lepolipozta Csányit. Először "az országot polip módjára behálózó, magyarnak tűnő bankvezetőként" emlegette, majd a hasonlatot megismételve hangsúlyozta, hogy egy demokráciában ilyen volumenű gazdasági túlhatalom komoly kockázatot jelent.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szakállat növesztett

Forrás: MTI/Beliczay László