A kormány előveszi a családi csőd ötletét

Vágólapra másolva!
Újra előkerül a családi csődvédelem ötlete, a Magyar Nemzet szerint szerdán erről is tárgyal a kormány.
Vágólapra másolva!

A kormány a szerdai ülésén tárgyal a családi csődvédelem intézményének bevezetéséről - írta a Magyar Nemzet értesülései alapján.

A lap azt írta, a devizahitelesekről szóló új csomag mellett szó lesz a csődvédelemről is, ez épp azoknak jelenthet majd segítséget, akik nem a jelzáloggal fedezett devizahitelek miatt kerültek bajba.

A KDNP 2009-ben vetette fel a családi csődvédelem bevezetését, akkor ez úgy működött volna, hogy a fizetésképtelenné váló család a bíróságon kérhette volna, hogy fizetési moratóriumot rendeljenek el számára, és kirendeljenek egy csődbiztost. A biztos pénzügyi tervet készített volna a család számára, tárgyalt volna a bankkal, közüzemi céggel.