300 forint felett az euró

Vágólapra másolva!
Két hete volt utoljára olyan gyenge a forint, mint most. Az euró 300, a frank 243 forint felett jár.
Vágólapra másolva!

A késő délelőtti órákban 300 forint fölé drágult az euró, hajszál híján elérte a 301 forintot is a kurzus. A svájci frank árfolyama 243 forintnál jár.

Az euróval szemben 300 fölött legutóbb két hete járt a forint.

A mostani forintgyengülés mögött külső és belső okok is állnak. Csütörtökön az amerikai gazdaság erőre kapását alátámasztó adatok jelentek meg, ebből pedig azt a következtetést vonták le a befektetők, hogy az amerikai jegybank hamarosan elkezdi csökkenteni az értékpapír-vásárlási programját. Az amerikai jegybank havonta 80 milliárd dollár értékben részvényeket, vállalati kötvényeket vásárol, ha ez a keret csökken, akkor a részvények iránti kereslet is fogyni kezd. Ha csökken a kereslet, megáll vagy visszafordul a részvényárak emelkedése. A befektetők ezért a fejlett országok piacaira (tőzsdékre, állampapírpiacokra) csoportosítják a befektetésüket, viszik ki a pénzt a magyarhoz hasonló feltörekvő piacokról. Ezt a magyar tőzsde és a forint is megérzi.

A forint gyengülése mögött a devizahitelesek újabb mentőakciója is áll. A kormány belengette, hogy lesz ilyen, de ennél több konkrétumot nem tudni, a bizonytalanság pedig mindig is a forint gyengülésében szokott lecsapódni.