Varga: Munkahelyteremtésben ennél több kell

Vágólapra másolva!
Varga Mihály gazdasági miniszter szerint az ország kifelé jön a válságból, de elismerte, ha az emberek munkahelyek számában, életszínvonalban nem érzik ezt, akkor a legjobb program is halálra van ítélve.
Vágólapra másolva!

Magyarország kifelé jön a válságból, gazdasága, ha lassan is, de növekszik, és ez a közös akarat, az összefogás eredménye - mondta Varga Mihály gazdasági miniszter pénteken.

Varga a Komlóért Expó kiállítás és vásár megnyitóján mondott beszédében azt mondta, Magyarország már nem tartozik a csődtől veszélyeztetett országok közé. "Magyarország az elmúlt három évben igenis talpra tudott állni, és 2013 ebből a szempontból akár a fordulat éve is lehet" - jelentette ki Varga Mihály.

"Naponta küszködünk a devizahitelek ügyével. Nagyon bízom benne, hogy a problémára tudunk majd olyan megoldást találni, ami több százezer embernek segít" - mondta a miniszter. A települések adósságrendezéséről szólva Komlót hozta fel példaként, mondván, a városnak három évvel ezelőtt több mint 3 milliárd forint tartozása volt, ebből az állam 1,6 milliárdot átvállalt.

Az adósságcsökkentésnél is fontosabbnak nevezte a foglalkoztatás növelését. "Beszélhet egy kormány bármilyen szép elképzelésekről, ha az emberek helyi szinten nem érzik, hogy munkahelyekben, életszínvonalban, lehetőségekben többet kapnak, akkor a legjobb program is halálra van ítélve" - magyarázta. Ezért elengedhetetlen, hogy a kormányzat többet nyújtson konkrét munkahelyek teremtésében, az emberek pedig érezhessék, van perspektívája ennek a gazdaságnak - tette hozzá.

Varga szerint ma nem elsősorban a közmunkaprogramok miatt dolgozik 207 ezerrel több ember Magyarországon, mint három évvel korábban, hanem mert a kormány megpróbálta azokat a vállalkozásokat támogatni, melyek a nehezebb időszakban is képesek munkahelyeket létesíteni.