29 éves pénzügyminisztere van Szerbiának

Vágólapra másolva!
Az amerikai Yale Egyetemen végzett Lazar Krstic lett a pénzügyminiszter Szerbiában, miután a parlament hétfő este jóváhagyta Ivica Dacic miniszterelnök kormányátalakítási tervét.
Vágólapra másolva!

A neves amerikai egyetemen végzett Krstic mindössze 29 éves, eddig a McKinsey tanácsadó cégnél dolgozott, makrogazdasági és vezetői tapasztalata nincsen. Az új miniszterről egyelőre nem sokat tudni, de a Blic című lap által ismertetett dokumentum szerint a munkanélküliséget, az adózási kihágásokat, a bonyolult engedélyeztetéseket és a korrupciót tartja a szerb gazdaság legnagyobb problémáinak. A legnagyobb koalíciós partner, a liberális Szerb Haladó Párt (SNS) jelölte a posztra.

Lazar Krstic Forrás: Youtube

Krstic Mladjan Dinkicet váltja, aki a gazdasági és pénzügyi tárcát vezette, ám Dacic feldarabolta a minisztériumát, és közölte vele, hogy augusztus végéig mindkét posztról távoznia kell. A kormányátalakításra hónapok óta várni kellett az egyik koalíciós partnernek, a szocialista pártnak (SPS) a belső vitái miatt. Az új kormány az eddigi 19 helyett 22 tagú lesz, a felük újonnan kerül be a kabinetbe. A tervre a 250 tagú parlament 134 képviselője szavazott igennel, 65 ellene, 54 pedig tartózkodott.

Pár hete felmerült az is, hogy a kormány szeretne együttműködni a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjével, a most Franciaországban épp üzletszerű kéjelgésre való rábírással vádolt Dominique Strauss-Kahnnal.