Vágólapra másolva!
A világot sújtó válság nem ciklikus, hanem strukturális, ezért még nem érdemes várni a végét José Manuel Barroso szerint.
Vágólapra másolva!

Bár vannak biztató jelek, nem lehet elégedetten hátradőlni, a válságnak nincs vége - jelentette ki az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban elmondott évértékelő beszédében az Európai Bizottság elnöke.

A korábban nagy piaci nyomás alatt álló országok immár olcsóbban, alacsonyabb kamatok mellett tudnak kötvényeket kibocsátani, és a bizalom is erősödik. A kilábalás már feltűnt a láthatáron, de továbbra is figyelemre és fegyelmezettségre van szükség, mert "egy fecske nem csinál nyarat" - értékelte a helyzetet José Manuel Barroso.

"Egyetlen jó (gazdasági) negyedév nem jelenti azt, hogy kikerültünk a gazdasági viharzónából, de azt bizonyítja, hogy jó úton járunk" - mondta a bizottsági elnök. Barroso az elmúlt évek eseményeit összefoglalva megjegyezte: a pénzügyi válság Amerikából indult 2008-ban, de Európa "felvette a kesztyűt", és azóta sok olyan dolog történt, ami öt éve elképzelhetetlennek tűnt.

A pénzügyi szektor alapvető átalakuláson esett át, a kormányok hatékonyabban működnek együtt, és 700 milliárd eurót fordítottunk a válságba került országok visszahúzására a szakadék széléről - vázolta Barroso az eredményeket, e legutóbbit a valaha volt legnagyobb stabilizációs kísérletnek nevezve.

Gazdasági szempontból a bizottság elnöke a bankunió megteremtését nevezte az első és legfontosabb feladatnak. Barroso hangsúlyozta: annak érdekében, hogy a bankok megmentésének, szanálásának költségeit ne az adófizetők állják, most az egységes bankszanálási mechanizmus létrehozására kell összpontosítani.

Barroso azt is leszögezte, hogy az EU minden eszközét beveti, de kiemelte, hogy nem minden eszköz van uniós szinten, vagyis a tagállamoknak is van tennivalójuk az ügyben. A bizottság elnöke szerint sok mindent lehet és kell is még tenni az európai parlamenti választások előtt.

"Most nem szabad bedobni a törülközőt, hanem feltűrt ingujjal kell nekilátni a munkának" - hangsúlyozta José Manuel Barroso, aki szerint ez a válság az igazi stresszteszt Európa számára.

"Senki ne gondolja, hogy utána majd minden úgy lesz, mint régen (...), aki így vélekedik, az téved. Ez a válság most más. Ez nem ciklikus válság, hanem strukturális válság" - nyomatékosította a bizottság portugál vezetője. A brüsszeli testület első embere arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad egyes tagállamokra mutogatni és pellengérre állítani államokat a válság kialakulásának vagy elmélyülésének felelőseiként.