A jegybank hisz a kormány számaiban

Vágólapra másolva!
Jövőre a gazdaság 2,1 százalékkal fog pörögni, a hiány 2,9 százalék lesz, alatta marad az uniós kritikus szintnek, az infláció pedig 2,4 százalékos lesz - ezt mondja a Matolcsy György vezette jegybank. Lényegében ugyanígy gondolja a kormány is. A jegybank három hónap alatt meggondolta magát, szerintük idén mégsem fognak lényegesen kevesebben dolgozni a versenycégeknél, sőt, kissé több embernek adnak munkát a magáncégek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb makrogazdasági előrejelzésében a fő számok java része szinte tized százalékpontra egyezik a kormány várakozásával.

A jegybank ma hozta nyilvánosságra az Inflációs Jelentés nevet viselő, háromhavonta elkészülő tanulmányát. A gazdaság az idei 0,7 százalékról jövőre 2,1 százalékra gyorsulhat az elemzői stáb szerint. Ez nagyban hasonlít a kormány elképzelésére, a jövő évi költségvetést ugyanis 2 százalékos GDP-bővülésre alapozza a kabinet. (A jegybanki előrejelzés furcsasága, hogy pár napja a részben az MNB számaiból táplálkozó Költségvetési Tanács azt mondta, hogy a kormány előrejelzése a lehetséges növekedési tartomány felső tartománya.)

A növekedési prognózis javult a három hónappal ezelőttihez képest. Akkor még csak másfél százalékos bővülést valószínűsített a Matolcsy György vezette jegybank. Az optimistább hozzáállást az elemzői stáb azzal magyarázza, hogy egyrészt a jegybanki növekedési hitelprogram az azóta bejelentett, megnövelt keretösszege jelentőset dob a gazdasági növekedésen, másrészt pedig az újabb rezsicsökkentés és a családi adókedvezmény kiterjesztése az emberek elkölthető jövedelmét növeli, és a kiadásokat csökkenti, így fogyasztásra ösztökéli a lakosságot.

A másik kritikus gazdasági mérőszámban hajszálra annyit mond a jegybank, mint a kormány. A költségvetési hiány jövőre a GDP 2,9 százaléka lesz, vélik. Ez kicsit magasabb, mint három hónapja, de pont annyi, mint amivel a kormány a jövő évi költségvetést tervezi.

A harmadik fontos mutatószámban is nagy az összhang az MNB és a kormány között. A jövő évi infláció 2,4 százalékos lehet, érdemben kisebb, mint amit három hónapja valószínűsítettek (3,2 százalék). A kisebb drágulási ütem oka elsősorban az újabb rezsicsökkentés.

A jegybank optimistább lett a foglalkoztatás terén. Amíg három hónapja még azt gondolták, hogy a versenyszférában idén kevesebben fognak dolgozni, mint tavaly (0,6 százalékos visszaesést jósoltak), addig most már úgy vélik, többen lesznek állásban (0,2 százalékos növekedés). Emiatt aztán az egész országban többen fognak dolgozni, és így lesz ez jövőre is. A jövő évi foglalkoztatási többlet elsődleges oka a közmunka lesz, ezt sugallják a számok.