Vágólapra másolva!
Kezdetben Budapestre, majd európai célpontokra is vinnék az utasokat.
Vágólapra másolva!

A Győrhöz közeli péri reptérrel tárgyal a Sólyom - írja a Kisalföld. A lapnak Vágó József, az indulás előtt álló légitársaság vezérigazgatója elmondta: kettős ajánlattal érkeztek: kezdetben Budapestre vinnék 30-60 fős, úgynevezett "ráhordó" gépekkel az utasokat, a későbbiekben, megfelelő utasszám esetén pedig innen is indítanának járatokat európai célpontokra. Emellett pilóták, utaskísérők képzése során is számítanának Pérre.

"A vidéki repülőterek közül néggyel számolnánk: a périvel, a sármellékivel, a pécsivel, és jó lenne a debrecenivel is" - mondta a lapnak Vágó József.