Varga még egy évet kér az egykulcsos adózásnak

Vágólapra másolva!
Az egykulcsos adórendszer hatásait nehéz mérni, de még egy évre legalább szükség lehet az eredmények megfigyeléséhez Varga Mihály szerint, aki arról is beszélt, a bankoknak kell hitelezniük a vállalkozásokat.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) konferenciáján arról beszélt, hogy a kormány az egykulcsos adózástól a fogyasztás növekedését és ezen keresztül a gazdasági növekedést várta.

Szavaiból az derült ki, hogy nem teljesen elégedett az eredményekkel. Azt mondta, a hatást nehéz mérni, de érdemes még egy évet adni a rendszernek. A 2011-ben bevezetett egykulcsos rendszerhez Varga már korábban is kért időt, 2011 szeptemberében beszélt arról, hogy a hatásokat nem lehet 8 hónap alatt lemérni.

Varga beszélt arról is, hogy az állam ugyan szerepet vállal a vállalkozások hitelezésében, de az a normális, hogy üzleti terv alapján a kereskedelmi bankok hitelezzék a vállalkozásokat. Hozzátette, hogy ehhez állami ösztönzők is kellenek.

Varga Mihály számokkal és grafikonokkal illusztrálta azt, hogy mit tett a kormány az elmúlt három évben az ország gazdaságának a konszolidálása érdekében. A strukturális változások közül kiemelte az oktatási és az önkormányzati kiadások csökkentését, de véleménye szerint még mindig sokan dolgoznak a közszférában, minden negyedik-ötödik munkavállaló onnan kapja a fizetését. Az eredmények sorában kiemelte, hogy "robbanás nélkül kezelték az elmúlt három évet".

A devizahitelekről szólva kiemelte, hogy a korábbi kormány a túlhitelezéssel igyekezett növelni a gazdaság teljesítményét, de annak negatív következménye még mindig jelen van.

A biztosítási szektorral kapcsolatban kitért arra, hogy a kormány támogatja a 40 ezer fős alkalmazotti létszám megőrzését, ehhez kéri a szakma javaslatait. A konferencia előtt a biztosítási vezetők azt várták, hogy a miniszter bejelenti az életbiztosítások új adókedvezményét. Ez elmaradt, viszont Varga Mihály elmondta, hogy az adótörvények végleges kormányzati rögzítéséig még egy hét van hátra, és addig a szakmai szervezetek tehetnek javaslatokat.

Ezt Pandurics Anett, a Mabisz elnöke meg is tette előadásában: kérte, hogy az életbiztosítások konkurens termékekhez - az önkéntes nyugdíjbiztosításhoz és a nyugdíj-előtakarékossági számlához - hasonlóan kapjanak szja-kedvezményt. Ez nem okozna költségvetési kiesést, mivel a biztosítók jelenleg is ezermilliárd forint állampapírt tartanak a portfóliójukban, és ha növekedne az életbiztosítási díjbevétel, akkor a vásárolt állampapír mennyisége is emelkedne - mondta az elnök.