Emelkedik a kötelező biztosítás díja jövőre

Vágólapra másolva!
Tíz biztosítóból kilenc díjemelésre készül, így az első olyan kötelező kampány jöhet novemberben, amelyikben az autósok nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést fogják keresni.
Vágólapra másolva!

Jövő hét pénteken teszik közzé 2014-es kötelező díjaikat a hazai biztosítók. Ezúttal a díjak nem az újságokban, hanem kizárólag a biztosítók, az alkuszok és az MNB honlapján jelennek majd meg.

A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint a biztosító társaságok szinte kivétel nélkül emelni próbálják majd díjaikat, ezzel folytatódik a tavaszi trendforduló óta tartó átlagos díjemelkedés. Az autósok számára ez a korábbiaknál nagyobb körültekintést igényel, mivel azt a biztosítót lesz célszerű kiválasztaniuk, ahová átszerződve a legkevésbé emelkedik a 2014-re fizetendő díjuk.

Azt már az év elején is tudni lehetett, hogy a biztosítóknak jelentős veszteséget hozó - a kampányban 11 ezer forintra csökkent - alacsony kötelező díjak nem tarthatóak sokáig, a végső lökést azonban az áprilisban megszűnt kármentességi kedvezmények adták meg a piacnak. Ekkor pattantak vissza mélypontjukról a kötelező díjak és emelkedésük azóta is folyamatosan tart.

Forrás: Biztosítás.hu

A díjakat a várható gazdasági növekedés és a növekvő gépjárműhasználat is felfelé húzza. Az Ásványolaj Szövetség adatai szerint az első három negyedévben már több üzemanyag fogyott, mint az előző év hasonló időszakában. A 2014-re várható 1,5 százalékos gazdasági növekedés pedig a gépjárműhasználat további növekedését vetíti előre, ami több futott kilométert, több kárt és ennek megfelelően nagyobb biztosítási díjakat jelent.

A most következő novemberi kampányban a 4,2 millió autós közül mintegy 2,5 millió lesz érintett, mivel az ő évfordulójuk esik még január 1-re. A többi járműtulajdonosnak év közben lesz esedékes a biztosítási díjak ellenőrzése. Számukra is értesítést küldenek majd 50 nappal évfordulójukat megelőzően a biztosítók, illetve az alkuszok is figyelmeztetik őket a biztosítóválasztás év közbeni lehetőségére.

A Biztosítás.hu az Origo szolgáltató partnere.