A Templeton kitart Magyarország mellett

Vágólapra másolva!
Kitart magyar kötvénypozíciói mellett a Franklin Templeton, a harmadik negyedév végén 11,7 milliárd dollárnyi magyar állampapír volt a portfóliójukban - írta a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A lap csütörtöki számában közölt adatok szerint főleg az árfolyamnyereségnek és a kamat halmozódásának köszönhetően 3,4 százalékkal nőtt a cég magyar kitettsége.

Ezzel a cég továbbra is Magyarország legnagyobb hitelezőjének mondható, a központi költségvetés 22 085,4 milliárd forintos adósságának 11,7 százaléka volt a cég kezelésében.

A nagyobb részt továbbra is luxemburgi alapokba tette a Mark Möbius által irányított Templeton, amelyekben 6,5 milliárd dollárnyi magyar eszköz van, szemben az 5,2 milliárdos amerikai állománnyal. A harmadik negyedévben az USA-alapoknál háromszázalékos, Luxemburgban pedig 3,7 százalékos volt a magyar kitettség növekedése.