A Mol pert nyert Brüsszel ellen

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke megsemmisítette azt az európai bizottsági határozatot, amely tiltott állami támogatásnak minősített egy bányajáradékkal kapcsolatos megállapodást.
Vágólapra másolva!

Nincs olyan adat, amely bizonyítaná, hogy a társaság a bányajáradékok fizetésében a versenytársaihoz képest kedvezőbb elbánásban részesült volna – állapította meg indoklásában a luxembourgi székhelyű uniós ítélkező fórum.

Az ügy előzményei 2005-re nyúlnak vissza, amikor a cég és a Magyar Állam 12 szénhidrogénmező esetében öt évvel meghosszabbította a kitermelés megkezdésének határidejét. A bányajáradékot 12,24–12,6 százalék között határozták meg, és ezt 15 évre kiterjesztették. Ezenkívül a megállapodás 20 milliárd forint egyszeri térítés fizetéséről is rendelkezett.

Amikor módosították a bányászati törvényt, és a bányajáradék mértékét 2008-tól 30 százalékra emelték, ez nem érintette a Mol mezőit, mert ezekre a 2005-ös megállapodás vonatkozott.

Az Európai Bizottság 2010 júniusában a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősítette az esetet, és felszólította Magyarországot, hogy téríttesse vissza a támogatást, amelynek összege 2008-ban 28,4 milliárd, 2009-ben pedig 1,9 milliárd forint volt.

A Mol ezt a határozatot támadta meg, sikerrel.